Get Adobe Flash player
Kóstold meg az újboromat! Nyomtatás E-mail
Írta:   
2015. november 16. hétfő, 14:02

„Kóstold meg az újboromat” szlogennel november 14-én szervezte meg a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend és Kiskőrös Város Hegyközsége a helyi, valamint a környékbeli újborok mustráját.

A Márton-naphoz kapcsolódó programnak a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészete adott méltó helyet. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke, valamint többek között a solti, a soltvadkerti, az akasztói borrendek képviselői és Bóni László, a vajdasági DiBonis borászat tulajdonosa. A mustrán részt vehettek a mintákat leadó bortermelők is.

A már több mint egy évtizedes múlttal rendelkező szakmai rendezvényre 85 újbort neveztek be a borászok. A minták legnagyobb részét a fehérborok tették ki, de szép számmal érkeztek be rozé minták is, valamint 11 vörösbort is elhoztak a mustrára.

 

Béleczki Mihály nagymester megnyitja a rendezvényt

 

A megjelenteket Béleczki Mihály, a szervező borlovagrend nagymestere köszöntötte. Mint mondta: A leadott borminták nagy száma minden eddigi csúcsot megdöntött a rendezvény életre hívása óta. Ez is jelzi a borászok egybehangzó véleményét, miszerint: Igen jó kezdeményezés, hogy a borokat már ebben az állapotukban mustrálják és a rendezvényen a borászoknak lehetőségük nyílik a vélemény- és tapasztalatcserére. A nagymester kiemelte, hogy a Márton-napi újborkóstolóra a borok erényei már megmutatkoznak, viszont még elegendő idő van arra, hogy az esetleges problémákat, hibákat ki tudják javítani.

 

Összegzésként megállapították, hogy az idei igen jó minőségű szőlőtermésnek, valamint a megfelelő technológiának köszönhetően, minden remény megvan arra, hogy kiváló évjáratnak nézzünk elébe.

A rendezvényt a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

                                                                 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés