Pisztollyal fenyegetőzött Nyomtatás
Írta:   
2015. július 22. szerda, 20:29

- A jó idő és az iskola végének beköszöntével megszokott, hogy a fiatalok bandába verődve akár késő estig is a város közterein töltik az időt. Legtöbbször nem a leghalkabb módját választják a közösségi létnek, amely főként a nagy melegben nyitott ablak mellett pihenni vagy tévézni próbáló lakókat zavarja a leginkább.

 

Egy kalocsai idős bácsi elég szokatlan módját választotta annak, hogy rendre és csendre utasítsa a hangoskodókat. Airsoft pisztollyal próbálta elcsendesíteni a lakótelepen az ablaka alatt hangoskodó fiatalokat egy 74 éves kalocsai férfi, aki ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés ügyében indított nyomozást a Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján az egyik kalocsai lakótelepen 2015. június 16-án, kedden 20 óra körüli időben egy fiatalokból álló csoport szóváltásba keveredett a gyanúsítottal, aki lakásának ablakából egy fegyvernek látszó tárgyat mutatott fel. A helyszínen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai intézkedés alá vonták a férfi t. A házkutatáskor egy airsoft lőfegyvert, valamint nyolc airsoft lövedéket találtak és foglaltak le a rendőrök – áll a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.