Iskolai beiratkozás: április 8-9 Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2013. április 02. kedd, 05:48

Kiskőrös egész közigazgatási területéről be lehet íratni iskolába a tanköteles korú gyermekeket a választott iskolába az idén, nem lesznek beiskolázási körzethatárok. 

A képviselő – testület február 27-én elfogadta a kormányhivatal által tett ezirányú javaslatot. A testületi ülésen Szabóné Lovász Márta képviselő, a kiskőrösi óvodák igazgatója elmondta, hogy az idén mintegy 160 kisgyermek éri el a város öt óvodájában a tankötelezettséget és ehhez jönnek még az evangélikus óvodába járó gyermekek. Ez a gyermeklétszám elegendő ahhoz, hogy a Bem és a Petőfi iskolákban 3-3 első osztály induljon. Lasztovicza László képviselő elmondása szerint Lupták György esperessel tárgyaltak és megegyezés született arról, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket lehetőség szerint a két iskola egyenlő arányban fogadja majd. Az iskolai beiratkozások április 8-9-én lesznek.