Újborkóstoló Márton-napkor Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2012. december 07. péntek, 07:39

Negyedik alkalommal gyűltek össze a borászok, szőlőtermelők és borbarátok Soltvadkerten a Márton-napi újbor mustrára, amely az idén egyben a Duna Borrégió tízéves fennállásának ünnepe is volt. A rendezvényen a térség borrendjei is képviseltették magukat.

Soltvadkert az ország egyik legnagyobb hegyközsége, nem véletlen hogy izgalommal várják az új hegyközségi törvényt - emelte ki köszöntőjében Lehoczki Ferenc polgármester. Majd hozzátette, a rendezvény egyik főszervezője, a Duna Borrégió, mint az elsőállamilag akkreditált borrégió, öt megye borászait fogja össze, nincs egyszerű helyzetben. Az ágazatot az idén nagy veszteség érte a téli majd tavaszi fagy miatt. A szárazság erre csak ráduplázott. Soltvadkerten közel kétmilliárd forintos bevételkieséssel  kell számolni a gazdáknak. A borászokat leginkább a gyümölcsbor kérdése érdekelte. Az Unió elvárása ugyanis, hogy a gyümölcsbor adóját a szőlőboréval azonos mértékűre állapítsa meg az állam. Ez azonban tönkretenné az ágazatot, morgolódtak a jelenlévő borászok.

Feldmann Zsolt, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, a gyümölcsbor forgalmi adója egy évig még biztosan a jelenlegi marad, köszönhetően ez többek között Font Sándor országgyűlési képviselő, a parlament  mezőgazdasági Bizottság elnökének indítványának. A Márton-napi ludaskása és libasült elfogyasztását követően a jelenlévők végigkóstolták és véleményezték az újborokat