Bécsben énekeltek a Gospel Sasok Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2012. november 27. kedd, 07:53

Az elmúlt hétvégén messzire szárnyaltak a Sasok, még a Lajtán is túlrepültek, egyenesen a császárvárosig. A CVJM Wien, a Bécsi KIE programjainak, munkájának otthont adó épület fennállásának 100 éves évfordulójára szólt a meghívás. A Bécsi KIE-Ház a Westbahnhoftól pár lépésnyire nyújt és kínál sok-sok lehetőséget fiataloknak, idegeneknek, vendégmunkásoknak – tehát mindazoknak, akik otthont keresnek a nagyvárosban. A négyszintes épületre a pénzt az utca névadója, egy jómódú kereskedő adományozta. Így lett az épület a Keresztyén Ifjúsági Egyesület missziói munkájának a helyszíne. 

A Sasok pénteken mintegy 150 fő előtt a megnyitó ünnepségen teljes repertoárjukat elénekelték. A több blokkban is színpadra lépő énekeseket a ház dísztermében fokozódó lelkesedés és taps fogadta. A közönség soraiban osztrák egyházi vezetők, nemzetközi KIE vezetők mellett a Bécsi KIE tagjai hallgatták a dalokat. A Sasok becsületesen állták a sarat, jól nevelten hallgatták végig a mintegy három órás ünnepség német nyelvű beszédeit és köszöntéseit. Éneklésük üde színfolt volt! Másnap, búcsúzóul még egyet énekeltek a ház vendégeinek, lelkes éneküktől még sokáig visszhangzott a lépcsőház… S emlékezetes marad az ifjúsági szálló sok ágyas szobáiban eltöltött kalandos éjszaka, no meg a szombat délelőtti városnéző túra – szakadó esőben. Együtt voltunk,  másoknak énekeltünk, jó volt!

A KARNAGY