Get Adobe Flash player
Sikeres volt az idei innoLignum kiállítás a MERKBAU számára Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2012. november 15. csütörtök, 07:54

A kiskunhalasi központú MERKBAU Kft. kereskedelmi részlege több éve szakértőnek számít az építőipari kisgépek terén is. Varga Péter üzletágvezető a 2012-ben újra megrendezett híres soproni faipari kiállításról számolt be. 

A kiállításon, amit 2011-ben nem rendeztek meg, talán pont e miatt kevesebb érdeklődő jelent meg az idén, viszont ezzel erősödött a rendezvény szakmaisága, hiszen a megjelent érdeklődők szinte teljesen mértékben szakértő látogatók voltak, akiknek a hétköznapi  munkájukhoz van szükség a legkülönbözőbb termékekre. A MERKBAU standjánál, a kiállítás három napja alatt sikerült bemutatnunk a PROTOOL ismert és még kevésbé ismert termékeit, amelyek közül a legkeresettebbek közé tartozott az új akkumulátoros gépcsalád, de hasonlóan nagy érdeklődés övezte az új „D” markolatú hálózati fúró – és ütvefúró családot is. A MERKBAU szerszám üzletága a PROTOOL termékeken túl MAKITA elektromos kisgépek nagykereskedését végzi, illetve az építőipari kéziszerszámok mellett a VORMANN faösszekötő termékcsalád importőreként a hazai nagykereskedelmi feladatokat is ellátja. A bővülő termékkörrel jelentkező VORMANN szintén nagy érdeklődésnek örvendett a faipari szakemberek körében. Az idei kiállítás volt viszont a MERKBAU történetében az első alkalom,  amikor nem csupán megrendeléseket vettünk fel, hanem a szintén kiállító kereskedelmi partnerünkön keresztül meg is lehetett venni a termékeket, amelyek így közvetlenül a kipróbálást követően a látogatók tulajdonába is kerültek.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés