Mit tehetek a hazámért? Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2012. október 25. csütörtök, 06:46

Az integrált közoktatási intézményben (ismertebb nevén, a speciális iskolában) nagyszabású témahéttel indult az új tanév, „Mit tehetek a hazámért, szűkebb környezetemért” címmel. A rendezvény célja a hazafias és környezettudatos magatartás kialakítása a tanulókban.

Az iskola dolgozói játékos feladatokkal készültek, a szakszolgálat egységvezetője furulya játékával örvendeztette meg a diákokat, az óvoda dolgozói Kiskőrös bemutatkozó filmjét hozták el, a nevelési tanácsadó munkatársai pedig fergeteges táncházzal tették emlékezetessé ezt a napot. A megnyitón Szedmák Andrea, az önkormányzat képviseletében hangsúlyozta: a hazaszeretet nagyon egyszerű dolgokban is megnyilvánulhat, például, ha felszedjük a szemetet, ha tisztán tartjuk környezetünket, ha vigyázunk egymásra. A  megnyitón Radicsné Szerencsés Terézia főigazgató asszony örömmel jelentette be a szülőknek és diákoknak, hogy az intézmény egy táborral gazdagodott, a Szelídi-tó partján. A témahét ideje alatt a diákok számos program keretében, intézményen belül és kívül is gyakorolhatták a környezettudatos magatartást, a hazafias cselekedeteket és érzést. Többek között s köztemetőben a katonasírok környezetét rendezték, Magyarországgal kapcsolatos kérdéseket tettek fel a járókelőknek, lovas nemzet lévén lóápolással, lovakkal kapcsolatos ismereteket szereztek az István lovas tanyán.

A témahét lezárásában csakúgy, mint a megnyitón, mindenki jelen volt. Az óvodások fergeteges tánccal alapozták meg a nap hangulatát. Ezután Scheffer Attila katolikus plébános szólt a résztvevőkhöz a szeretetről, a hazaszeretetről. Ezt követően minden osztály elhelyezkedett egy hatalmas Magyarország térképen, egy-egy megyét képviselve, s közösen elénekelték a Himnuszt. A tanulók a témahéthez kapcsolódóan szerzett tudásukról, ügyességükről akadály-versenyen adhattak számot.

-b-