A helyi értelmiségiek elhelyezkedését segítik Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2012. október 17. szerda, 06:46

Kiskőrösi fiatal pedagógusokkal bővült a Bem József Általános Iskola tanári kara - tudtuk meg Horváth A. Gézáné igazgatóhelyettestől. A tavaly nyugdíjazott, valamint vidéki tanítók és tanárok helyére helybélieket vettek fel, azzal a kiemelt céllal, hogy direkt módon segítsék a kiskőrösi értelmiségiek elhelyezkedését, letelepedését.

Kecskeméti Anikó Szegeden végzett, tanító és környezetismeret szakkollégiumon. Matusik Edina az ELTE-n szerezte meg angol-matematika tanári diplomáját, Maska Lászlóné pedig a Petőfi iskolából jött át tanító és gyógypedagógusként. Még egy személyi változás lesz a közeljövőben: Martinné Ba Erika Ausztriába utazik, egy éves fizetés nélküli szabadságra, így a helyére a magyar-német szakos Dulai Andrea érkezik. Az irodai alkalmazottak között is történt személyi változás. A gazdasági vezető Sinkovicz Istvánné lett, a gondnok pedig Pohankovics Erika. Ők mindketten a Petőfi iskolában dolgoztak korábban. Endrődiné Puskás Márta pedig az iskolatitkári állást tölti be, ő a Wattay középiskolából jött át.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés