Kerékpárutak épülhetnek Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2011. július 04. hétfő, 09:19

270 milliós beruházás

Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztésére pályázik a város a képviselő-testület június 22-én meghozott határozata alapján. A pályázatot a Dél-Alföldi Operatív Program keretében írták ki. A pályázati kiírás figyelembe vételével és a város szakembereinek bevonásával a tervezett fejlesztés az 53. sz. főút mentén, a Dózsa György út, Petőfi Sándor út érintésével, a Május 1. utca és a Béke utca között, továbbá az Erdőtelki úton a Dózsa György út és Erdőtelek belterület között történne meg.  

Az 53. számú főút mentén megépülő kerékpárút a már támogatási szerződéssel rendelkező Kiskőrös-Akasztó kerékpárutat és a már megépült Kiskőrös – Soltvadkert kerékpárutat köti össze. Ezzel az akasztói Halascsárdától Kiskunhalasig mintegy 50 kilométer hosszú kerékpárút hálózat jön létre. A kerékpárút a Soltvadkert-Akasztó szerinti menetirány bal oldalán halad, a Petőfi Sándor úton a József Attila út – Martini utca közötti szakaszon kétoldalira bővül. A Dózsa György út Klapka-Batthyányi utca üzletek előtti szakaszt – helyhiány miatt – a Batthyányi-Klapka utcákon építik meg.  A városközponti Martini utca – Alkotmány utca közötti rész kiépítését egy másik pályázat tartalmazza.

A beruházás kivitelezése – a pályázat pozitív elbírálása esetén – 2012-ben történne meg. A bruttó bekerülési költség meghaladja a 270 millió forintot, amelynek 90 százaléka lenne a támogatás, a fennmaradó 10 százalék pedig az önkormányzati saját erő. 

A napirendi pont megtárgyalásakor Aszódi Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a meglévő kerékpárutak karbantartására is nagyobb figyelmet fordítson a város. Mint mondta, a kalocsai átjáró után – a munkagépek és a belvíz miatt – használhatatlanná vált a kerékpárút egy szakasza. A polgármester egyetértett a felvetéssel, és ígéretet tett arra, hogy amint a mélyépítési közbeszerzés aktiválódik, a hibát kijavíttatja az önkormányzat. 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés