A Bem iskola igazgató-jelöltje Nyomtatás E-mail
Írta: Boda Zsuzsa   
2011. június 23. csütörtök, 08:47

Bella László nyugdíjba vonulásával megüresedik a Bem iskola igazgatói posztja. Az álláshelyre egy vidéki és egy kiskőrösi pályázat érkezett. Lasztovicza László huszonkét éves pedagógiai múlttal jelentkezett az igazgatói állásra.

- Nyolc éven keresztül irányítottam a Petőfi iskolát, 2010 októbere óta tanítok a Bem iskolában is. Célom, hogy mint vezető tovább vigyem az iskola hagyományait, de új irányt is mutassak, melynek eredményeképpen az életre neveljük a diákokat. Olyan nevelőközösséget szeretnék kialakítani, amely példaként áll a többi intézmény előtt. A tárgyi és személyi feltételek javítása mellett hangsúlyt kell fordítanunk a személyiségközpontú nevelésre, a közösségteremtésre, a hazafiság mélyítésére, a felzárkóztatásra, a tehetséggondozásra és a tanulók szociális segítésére. Fontosnak tartom a tagintézményekkel, a diákönkormányzattal, a szakszervezettel és a szülőkkel való együttműködést, a szakmai munkaközösségek szerepének növelését, a pályakezdő pedagógusok mentorálását. A kötelességtudat és kitartó munka motiválására javaslom megalakítani a Bem Diáklovagrendet, újraéleszteni a tanulmányi versenyeket. Olyan iskolát szeretnék, ahol a diákok és a nevelők is egyaránt jól érzik magukat.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés