Az iskolákban is könnyen beszerezhetők a dizájnerdrogok Nyomtatás E-mail
Írta: Vargáné Nagy Melinda   
2011. június 14. kedd, 09:12

A középiskolákban gond nélkül be lehet szerezni az úgynevezett dizájnerdrogokat, amelyeket már nem csak partikon, hanem tanítási idő alatt is használnak a fiatalok, derül ki egy kutatásból, amely a Dél-Alföldön vizsgálta a drogtípus terjedését. A Fact Intézet hatvan mélyinterjúval végezte el a problémafeltáró kutatást – tudtuk meg Tistyán László szociológustól.

A kutatás fogyasztókra és a segítő szervezetekben dolgozókra irányult, de kérdeztek rendőröket és szórakozóhelyeken dolgozó biztonsági őröket is. Az interjúk során arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a dizájnerdrogok, vagyis a kábítószerlistán szereplő, tiltott anyagok apró változtatásaival előállított szerek terjedési sebessége.

A szociológus elmondta: a szerek legalitása és a hagyományos kábítószerekhez viszonyított alacsony ára miatt egyre fiatalabbak a droghasználók. Tendencia, hogy az általános iskola utolsó éveiben megjelennek a dizájnerdrogok, és a középiskolába járók nagy hányada használja azokat.


Egyelőre becsülni sem lehet a fogyasztók arányát, annyi bizonyos, hogy az előző évekhez képest ugrásszerűen megnőtt a számuk. Egy biztonsági őr szerint a diszkók egy jelentős részében a jelenlévők száz százaléka fogyasztja ezeket a szereket.

Az interjúk arra utalnak, hogy átrendeződik az elosztás is: kialakult a szokás, hogy az lát el egy társaságot, aki nyelvismeret birtokában tud rendelni drogot külföldről interneten. A szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy e körökben megjelent a "zártkörű prostitúció", azaz, ha egy lánynak nincs pénze, a testével fizet a szerért.

A kutatás rákérdezett a szerek hatására is. A válaszadók szerint egy-egy dizájnerdrog hatása rövidebb ideig tart, mint a hagyományos kábítószereké, ennél  fogva a fogyasztás intenzitása jóval nagyobb. Mihelyt elmúlik a szerek hatása, a fogyasztók azonnal ismét át akarják élni azt.

Tistyán László emlékeztetett: a dizájnerdrogok – köztük a sokáig legismertebb, január 1-től tiltólistára tett mefedron – tavaly nyáron terjedtek el robbanásszerűen Magyarországon. Jelenleg is legalább nyolcféle szer van a piacon, köztük több mefedron-módosítás. A szintetikus kábítószerek tiltólistára vétele lassan zajlik, szerek százai vannak tartalékban, amelyek a helyükbe tudnak lépni – mondta a szociológus.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés