Ba Irénke boldogsága Nyomtatás E-mail
Írta: Boda Zsuzsa   
2011. május 02. hétfő, 09:09

Ba Irénke és Zsöllér Tibor nem akármilyen helyszínen mondták ki a boldogító igent a háromszáz fős násznép előtt április 9-én. A Szlovák Tájház adott otthont a polgári házasságkötési ceremóniának. Az egykori népi táncos lány régi álma vált valóra az autentikus szlovák esküvővel.


A barátok és az ismerősök is összefogtak, hogy hagyományőrző hangulatot teremtsenek, a kiskőrösi papramorgót és a kontyalávalót a szlovák asszonykórus és a Szivárvány Néptánc Együttes tagjai kínálgatták, a Fürtös vendéglő az ízletes vendégváró falatokról gondoskodott, a Király Pékség hatalmas lakodalmas foszlós kalácsot sütött a nagy napra, Kispálné dr. Lucza Ilona pedig a szlovák szokások megjelenítéséről gondoskodott. Bartha Karcsi vőfély, úgy ahogy illik, a vőlegény szülei nevében kikérte a menyasszonyt az örömszülőktől a Tibi fiuk számára, s az ara boldogan röpült vőlegénye karjaiba, így elkezdődhetett a szertartás.


A régi időket idézte a lakodalmas menet is - élén a Gmoser István vezette rezesbandával – majd az evangélikus templomban Lupták György esperes kérte Isten áldását frigyre.

Még ilyet sem látott Kiskőrös! Rendőri felvezetéssel indult Bajára a násznépet szállító busz és a hatvan autóból álló konvoj, hogy a vőlegény szülővárosában, a Malom étteremben kerítsenek sort a lagzira.


Buligyuri és Lalikirály – alias Eckert György és Nagy Lajos – virradatig szinte megállás nélkül húzta a cipőkoptató talpalávalót, a vőfély is kitett magáért, így a rekeszizmok sem pihentek reggel hatig. A Szervánszky-féle – Eszterházy dió, csokoládé, puncs és György király emeletekből álló - menyasszonyi tortát az utolsó morzsáig elfogyasztotta a sokadalom.


A bajai lakodalom is tartogatott meglepetést, hiszen az újasszony és az újember versenytáncosok gyűrűjében lejtette éjfél után a palotást.
Az informatikai hírközlés területén dolgozó férj és városunk kertépítő-virágkötő Irénkéje két évvel ezelőtt az interneten találtak egymásra. Kiskőrösön tervezik a közös jövőt, amelyhez szerkesztőségünk nevében én is „holtomiglan – holtodigtan” tartó, nagy-nagy szeretettel és szerelemmel teli boldogságot kívánok.

Ásó, kapa, nagyharang válasszon el Benneteket!

 

További képek a cikk galériájában >> (Ba Irénke boldogsága)

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés