„Az Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.”
(Prédikátor könyve 3,13)

Megkezdődött a szüret. Városunk útjain megjelentek a leszüretelt termést szállító traktorok, az útkanyarulatokban újra ragad az aszfalt a kilöttyent musttól. Édeskés illattól terhes az esti levegő.

Az idei kilátások nem túl rózsásak. A májusi özönvíz s most az elmaradni látszó napsütéses vénasszonyok nyara nem sok jóval kecsegtet. De talán a felvásárlási árak magasabbak lesznek -, fogalmazódik meg sokunk reménysége.

Természetesnek tűnik, hogy kerül kenyér az asztalunkra, van mit ennünk és innunk és nem éhezünk. Úgy véljük, ezt értük el két kezünk munkájával, ez a mi sikerünk. Pedig mekkora tévedés ez! Isten tán a nehezebb évekkel éppen erre akar tanítani minket: balga ember! Mi a te érdemed? Hisz mindent tőlem kaptál, erődet, egészségedet, szorgalmadat.

S hogy értelmesen tudsz gazdálkodni, előre tervezni. Az okos ember tudja: ez mind-mind Isten ajándéka. Én, a teremtmény ezért csak hálával tartozom neki…
Mikor tanuljuk meg ezt végre?