A rendszerváltás kudarcának valós felelősei Nyomtatás
2015. május 16. szombat, 21:24

A krónikusan idealisták kivételével szinte mindenki osztja a véleményt, hogy a negyed százada ránk köszöntött rendszerváltás a várt siker helyett kudarcot eredményezett.

 

A sikert az érintettek mindenek előtt anyagi viszonyaink javulásában vártak, így a sikertelenség is amiatt vált közvélekedéssé, hogy e téren érzékelhető javulás nem következett be, sőt ami rosszabb, a társadalom végzetesen polarizálódott, hatalmasra duzzadt a végképp leszakadók tábora, nagyon elvékonyodott a teherhordozó középosztály, csupán a népesség alig tíz százaléka mondhatja magát nyertesnek.

 

  

BOROS IMRE 
közgazdász rovata

  

Jól látható, hogy az ország lakosságának zöme nem a kiépült demokratikus jogok körüli fogyatékosságok miatt aggódik, az aggodalmat átengedi az ál civileknek. Kevesebb álságos demokratikus jogosítvánnyal is beérné, mint például a kábítószeresek jogainak védelme az állami ingyenes tűcseréhez, hajléktalanok jogosítványa a turisztikai célterületeken való életvitel szerű tartózkodáshoz, nemi másságiak látványos propagandájának iskolai oktatásban való népszerűsítési joga stb. Ezeket a „demokratikus jogokat” nem igényli az átlag közember, sőt viszolyog tőlük. Sokkal többet várt azonban az anyagi lét feltételeinek javulásában. A politikai rendszerváltás idején azt tapasztalta, hogy Kelet Európa konkurens országai előtt járunk nemcsak jólétben, de a demokratikus jogosítványok csírái is már adottak. Joggal remélte, hogy előnyünket növelni, de legrosszabb esetben is tartani tudjuk, ma meg azt tapasztaljuk, hogy sokan elénk kerültek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, a balti államok), míg akik messze mögöttünk voltak ma már ők is a nyakunkban lihegnek.

 

 

 Most, amikor az anyagi feltételek felzárkóztatásának áldásait élvezik erről megfeledkezve, mégis jogosan teszik fel a kérdést, hogy kik okozták a lemaradást. Erre a kérdésre ugyanis a mai napig nincs válasz. A bukott kurzus viszont nagy erővel munkálkodik a sémán, hogy ne is legyen válasz, és a minden tehén fekete alapelvet érvényesítse, azaz saját árnyalatára sározza a jelenlegi vezetést. Erre utal a volt „szemkilövető” miniszterelnök nemrég elhangzott megjegyzése, hogy a bukott párt és a mai kormánypárt korábbi pénztárosai a legnagyobb egyetértésben voltak. A kijelentés a bukottaknak nem árt, de függetlenül valóságtartalmától a nemzeti oldalon rombol. Szépen épül az egyik kutya másik eb letargikus magatartás. Ezt a célt szolgálják a bal civilek is eget verő méretű korrupciót szajkózó számos megmozdulásai is. Ehhez nyújt segítséget a „baráti” Nyugat sajtója, szinte formálja a ma kormányon lévő nemzeti oldal és a bukott baloldal jövőbeli egymásra utaltságát. Ehhez nyilvánvalóan arra van szükség, hogy a nemzeti oldalt az abszolút parlamenti többség elérésének esélye alá gyengítse. A már ma jelentős erőt képviselő radikális jobboldal kirekesztő diszkreditálását a maga részéről viszont véglegesnek tekinti. Kormányozni pedig valahogy 2018 után is kell, ez alapigazság. No ebből a politikailag korrektnek vágyott helyzetből adódó koalíciótól ments meg Uram minket! Ez maga lenne az erkölcsi megsemmisülés. Nincs más ésszerű megoldás, mint kibontani az igazságot, ezúttal minden részletében, választ adni, hogy kik a rendszerváltás kudarcainak fő felelősei. Ebben az ügyben félni attól,hogy a bukott bal beelőz, nem kell, de attól sem,hogy a radikális jobboldal az élre tör legalább is a fontos részletek tekintetében nem. A válasz a tabu kérdésre azonban egyszerű és egyben egyértelmű is. Anyagi feltételeink egy helyben topogásáért és a nagyfokú társadalmi polarizálódásáért a rendszerváltáson zökkenőmentesen átsikló hazai pénzügyi elit a felelős. Személy szerint kevesebb, mint száz ember. Könnyen megnevezhetők a cselekmények is, amik a bajt okozták. Mindenek előtt a hazai jegybank tevékenysége egészen a legutóbbi vezetőség váltásig. Felelős a leánybankjaiban felhalmozott és eltitkolt vesztségekért, felelős saját könyveinek hamisításáért és veszteségei évtizedekig tartó leplezéséért, felelős a nemzetellenes mindig magas kamatot diktáló pénzügyi politikáért, a leánybankjaival folytatott bennfentes kereskedésért. Felelősök a kereskedelmi banki konszolidációt vezénylő pénzügyi elitek ugyancsak a jegybank vezetésével, valamint ugyanazok azért, hogy a hazai bankrendszer feltőkésítve szinte ellenjuttatás nélkül került külföldi tulajdonosokhoz. Felelősséggel tartoznak azok, akik a hazai termelő vagyon magánosításának elveit hazánkra erőltették és a vagyont messze értéke alatt adták el. Felelősek azok, akik a hazánkban a pénzügyi szektor működésére vonatkozó törvények elfogadásakor olyan nagyon ügyeltek a deregulációra és a liberalizációra, hogy az a mai napig minden körülmények között lehetővé tegye a spekulatív üzletelést magán haszonra és társadalmi károkozásra.

 

Mindezen tettek nélkül ma államunk adóssága még a fele sem lenne, nem is szólva a háztartások adósságairól. Maradt volna forrás bőven a kis és középvállalkozások fejlesztésére az évtizedes szócséplés helyett. A nemzet jövedelme a mai több mint duplája lehetne. A mindenkori káreseményekhez pedig oda rendelhetők a kárt okozó személyek is ahelyett, hogy némelyikük ma is mint fényes csillag ragyogjon a „szakmaiság és a prudencia” mára ugyan elhomályosult egén. A politikában ugyanis soha nem elegendő, hogy valakik hitelesek, annak is kell látszani. Sajnálatos, de ettől még igaz, hogy gyakran a látszat fontosabb, mint maga a lényeg. Manapság pedig durván manipulálják a látszatot, már az nem elegendő, ha a lényeg rendben van, ha a kormányzás a közérdek és közjó mentén halad. A „minden tehén fekete” látszat szindrómájából egy huszárvágással azonban ki lehet kerülni. Tudtára kell adni a társadalomnak, hogy kik a rendszerváltás kudarcának okozói és velük ennek megfelelően el is kell járni. Ehhez kell mély lélegzetet venni. Előre tudható, hogy lesz nagy nemzetközi hangzavar, de a várható hazai lelki megkönnyebbülés majd kárpótol.