Rezsicsökkentés: jön a fa- és a széntüzelés is Nyomtatás E-mail
2013. október 05. szombat, 22:39

A Fidesz által indított rezsicsökkentés védelmére kezdeményezett aláírásgyűjtésben két és félmillióan jelezték, támogatják a kormánypárt elképzeléseit. A Fidesz politikusai a szeptember 15- én indult rendezvénysorozaton személyesen köszönik meg az embereknek a támogatást, a kiállást önmagukért, a családjukért, a rezsicsökkentésért.

 

 Szeptember 18-án délután a Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! címmel indított országjáró körút egyik állomásaként sajtótájékoztatót és lakossági fórumot tartottak a solti művelődési házban.

 

   

 

Miután Font Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a meghívottakat, Rogán Antal frakcióvezető ismertette a kormány eredményeit, terveit a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Mint arra sokan emlékszünk, a Fidesz választási programjában vállalta, hogy mindent megtesz a családok terheinek csökkentéséért. A kormány egyik első döntése volt 2010-ben, hogy befagyasztotta a rezsiárakat. Ennek köszönhetően már 2010 és 2012 között is több mint 400 milliárd forintot tudtak megtakarítani a magyar családok, 2013. január 1-jétől azonban nemcsak befagyasztotta, hanem csökkentette is a kormány a rezsiárakat. A Fidesz célja, hogy megvédje a rezsicsökkentést, hiszen lesznek, akik a rezsicsökkentést ellenzik, és mindent meg fognak tenni azért, hogy visszaállítsák a korábbi szintre a közműdíjakat - mondta Rogán Antal.

 

 

Mint azt a frakcióvezető elmondta, a rezsicsökkentés három lépésben valósul meg, és ebből már kettőn túl vagyunk. Az első lépés 2013 januárjában a villamos energia, a gáz, valamint a távhő árának 10 százalékos csökkentése volt. A következő lépés eredményeképp ez év júliusától a vízért, a hulladékszállításért, a palackos gázért, a szennyvíz szippantásért és a kéményseprésért 10 százalékkal kevesebbet fizetünk. A harmadik lépés pedig idén novemberben következik, amikor a villamos energia, a távhő és a földgáz árának 11,1 százalékos csökkentése várható. Így tehát az év végén elmondhatjuk, hogy a kormány összesen 20 százalékkal csökkentette a villamos energia, a gáz és a távhő árát a 2012. decemberi árhoz képest. Hogy miért döntött úgy a Fidesz- KDNP koalíció, hogy végre akarja hajtani a rezsicsökkentést? Azért, mert a magyar családok a fizetésükhöz képest Európában a legmagasabb gázárat fizették, és a villamos energia árak is a legdrágábbak között voltak. Igaz, hogy Németországban többet fizetnek a gázért, de ott az átlagkereset is magasabb – mondta el a frakcióvezető. Rogán Antal hangsúlyozta, amennyiben megvalósul az újabb csökkentés november 1-jén, akkor a gáz ára a 2008. júliusi ár szintjére, a villamos energia ára a 2007. februári ár szintjére csökken. A Fidesz tervei között előkelő helyet foglal el az a célkitűzés is, hogy a fával, szénnel fűtő családok terheit is csökkentsék.

 

- Mi azt gondoljuk, hogy a rezsicsökkentésnek akkor van értelme, ha azt meg is tudjuk védeni. Ehhez arra van szükség, hogy a parlament a novemberi árcsökkentés után egy újabb törvényt fogadjon el. Ez a törvény a nonprofit közműszolgáltatókról  szóló törvény. A törvénnyel azt szeretnénk elérni, hogy azok a közműszolgáltatók, akik monopolhelyzetben vannak, ne termelhessenek extraprofitot, hanem minden befolyó jövedelmet az infrastruktúra fejlesztésére és a szolgáltatás korszerűsítésére fordítsanak vissza. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar embereknek nem kell indokolatlanul magas árat fizetniük a szolgáltatásokért – hangsúlyozta Rogán Antal.

 

 A frakcióvezetőtől megtudtuk, a rezsicsökkentést és annak megvédését a nemzeti függetlenség egyik kardinális kérdésének tekinti a Fidesz. Rogán Antal kifejtette, nem fogják hagyni, hogy Brüsszelből, az IMF washingtoni központjából vagy a multinacionális cégek, bankok központjából beleszóljanak abba, mennyi közműdíjat fizetnek a magyar állampolgárok.

 

Az országjáró körút solti fórumára több százan látogattak el, az érdeklődők az előadás után választ kaptak kérdéseikre is.

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés