Vasúti síneken dübörög a gazdaság? Nyomtatás
2013. január 17. csütörtök, 08:31

A személyszállítás ugyan már két éve megszűnt a Kalocsa-Kiskőrös közti vasútvonalon, mégis naponta kétszáz vagon zakatol át az említett szakaszon. A sínekkel határolt városrészben élőknek feltűnt, hogy főként éjszaka nagy a forgalom, de napközben is vagonok sora kígyózik a síneken. A zajszennyezés is jócskán megnőtt az utóbbi időben – panaszolják a környéken lakók.

 Tehervagonok sorakoznak a kiskőrösi vasútállomáson is. Nem ritka a látvány. A MÁV vezetése is alátámasztotta, hogy az utóbbi időben valóban nagyobb a teherforgalom a kalocsai szakaszon. A zajhatásokra vonatkozó kérdésünkre annyit válaszoltak: dübörög a gazdaság, melynek ők rendkívüli módon örülnek. Mint megtudtuk, a Kalocsa felől érkező vagonok Foktőről érkeznek, a holland központú és tulajdonú Glencore Kft. telephelyéről. A cég képviselője elmondta, mezőgazdasági termékek előállításával és kereskedelmével foglalkoznak. A foktői kikötőből nyers növényi olajat szállítanak további ipari feldolgozásra a világ különböző országaiba. Ennek  zaját észlelik a város déli részén élők.

vnm