Pethő Attila: víztározót építenénk az aszály- és belvízkárok ellen Nyomtatás
2013. január 07. hétfő, 08:19

Pethő Attila, a gazdasági bizottság elnöke a képviselőtestületben. A 2010-es választások óta összetettebb lett a munkája, nagyobb városrész tartozik hozzá, több emberrel kell a kapcsolatot tartania, sokkal több problémát kell megoldania. Megbízatásának félidejéhez érkezve számadásra kértük, tekintsen vissza az elmúlt két év történéseire, saját munkájára, és az előttünk álló két év főbb feladataira.

- A Liget utcától egészen a Szendrey Júlia utcáig tart a választókerületem. Nagy a terület, amire oda kell figyelnem, de úgy gondolom, sikerül megoldani a problémákat - mondja a képviselő. - Az első évben a belvíz okozta a legnagyobb fejtörést számunkra, folyamatos odafigyelést igényel a belterületi utak kátyúmentesítése, a járdák javítása is. A Mester utcában még előttünk álló feladat a járda kiépítése, de a következő év elején megindul ez a beruházás is, ezzel kapcsolatban még fel fogom keresni a lakókat, hogy egyeztetessünk a kérdésben. Áthúzódik a következő esztendőre a Szendrey Júlia utca felújítása, főútvonallá való átalakítása is. Bízom benne, hogy már márciusban megkezdődheta kivitelezés, amelynek során kiszélesítik az utat. A belterületi útfelújítási pályázatba most sajnos nem fért bele ennek az utcának a járdafelújítása, de továbbra is keressük a támogatási lehetőségeket, hiszen szükségszerű lenne. Természetesen ennek a projektnek a kezdetekor is megkeresem a lakókat, hogy egyeztessük a részleteket, mint például a kapubeállók, vagy az esővíz elvezetéshez szükséges árkok kialakításának kérdése. A téli hónapokban szeretném összegyűjteni, hogy melyek még azok a fennálló problémák, amikben segítséget tudok nyújtani.

Milyen főbb beruházások történtek a kerületben?

- Az elmúlt két év kiemelt beruházása a járóbeteg-szakellátó intézet bővítése, korszerűsítése. Az átadás megtörtént, nagy valószínűséggel december közepéig berendezik az épületet, és ezt követően megindulhat a szakorvosi rendelés az intézményben. A rendelő környékén élőkkel konszenzusra tudtunk jutni, és megtaláltuk azokat az építészeti megoldásokat, amellyel megoldottuk, hogy az ott élők nyugalmát ne zavarja a megnövekedett jármű-, illetve betegforgalom. 

Melyek a közeljövő feladatai? 

- Tavasszal kezdődik meg a városközpont rekonstrukciójával párhuzamosan a Kossuth utca felújítása is. Itt nem csak úttest javítását, hanem egy kerékpárút kialakítását is tervezzük. A belterületi csapadékvíz-elvezetés terve készen van, eléggé mélyen fekvő terület a miénk, ezért ez kiemelkedő probléma a kerületben. Folyamatosan figyeljük a pályázati kiírásokat, és azonnal beadjuk a terveket, ha találunk támogatási lehetőséget. Szeretnénk a vasútvonal és a Pohanvin Kft közötti területen egy víztározót is kiépíteni.  Az ehhez szükséges  terület felvásárlási árában eddig még nem tudtunk megegyezni az érintett ingatlantulajdonosokkal, reméljük a közeljövőben közelednek egymáshoz az álláspontjaink. 

Szoros a költségvetés, megnőtt a gazdasági bizottság felelőssége?

- A városfejlesztési, költségvetési és mezőgazdasági bizottságban Szentpéteri Attila képviselővel és Markó Ferenc külsős taggal igyekszünk átfogni az érintett területeket. A pénzügyi bizottsággal és a szakmai apparátussal együtt fő feladatunk, hogy jól tervezett költségvetést állítsunk össze, amivel működik a város. Úgy gondolom, ezt sikerült megvalósítanunk. Nagy változások előtt állunk, január elsejétől feláll a járási hivatal, átalakul az önkormányzat feladatköre, kevesebb bevételhez jutunk, ezért a következő évekre is szoros költségvetést kell kialakítanunk. Fokozottabban érvényes lesz, hogy csak akkor tudunk talpon maradni, ha naprakészen figyelemmel kísérjük a hazai és az uniós pályázati lehetőségeket. Szerencsére a pályázatokhoz szükséges önrész rendelkezésünkre áll, és bízunk abban is, hogy a kormány elismeri, értékeli azt a felelősségteljes gazdálkodást, amivel elértük, hogy szinte hiány nélküli költségvetéssel működtettük az elmúlt években Kiskőröst. Sok tervünk van a fejlesztésekkel kapcsolatban. Többek között jövőre megindul a régóta tervezett kerékpárutak építése, megvalósul az erdőtelki szennyvízberuházás is. Több benyújtott pályázatunk van elbírálás alatt, köztük például a belterületi utak felújítására. Bizalmat és türelmet kérünk a kiskőrösiektől, meg fogják látni, hogy a következő egy-két évben előnyére fog változni a város arculata. Mindemellett arra is törekszünk, hogy gazdaságilag is nagyot lépjünk előre, a munkahelyteremtő beruházások támogatásával. Mint egyéni képviselő a télen szeretnék eljutni a beruházásokat érintő területeken élőkhöz, az elvégzett munkámmal és a jövő feladataival szórólapot juttatok el az otthonokba, és megtartom a szokásos lakossági fórumomat is, ahol a lakosságnak szintén lehetősége lesz a problémafelvetésre. Ezúton is biztatom a körzetemben élőket, hogy forduljanak hozzám bizalommal.

-b-