Bank-föderatív, vagy föderatív Európa? Nyomtatás E-mail
2012. november 22. csütörtök, 07:39

Barroso az Európai Unió eddigi történetében tabunak számító fogalmat, föderatív berendezkedést vizionált nemrég elhangzott beszédében. Kijelentését bizonyára nem hirtelen felindulásból tette. Az minden valószínűség szerint a kulisszák mögötti hosszas  alkudozás eredménye, és abban a közvélemény előtt ismeretlen alkudozók egyetértése tükröződik. A föderációs reformötlet minden kétséget kizáró módon nem alulról jövő népi (demokratikus) kezdeményezés, hanem felülről indított elképzelés. Ez bizony alapos eltérés az alapító atyák gondolatvilágától, akik még távlatokban sem gondolkodtak önálló államisággal rendelkező ”Egyesült Európai Államok”-ról. Ehelyett az évszázadokig egymást pusztító európai népek békés, mindenkinek előnyös együttműködéséről álmodtak. 

A föderatív berendezkedés viszont Európa-államot jelent, semmi kétség. Az EU Bizottságának elnöke a felhalmozódott pénzügyi problémák megoldásaként jött elő a föderatív megoldással. A problémák lényegének a bajba jutott közös pénzt, az eurót említette, a baj forrásaként viszont - bár megkésve - a bankvilág felelőtlenségeit nevesítette. Rövidre fogva a Bizottság elnökének okfejtését, a bankrendszer által okozott bajra az orvosság egy föderatív berendezkedésű európai államalakulat lesz. Barroso azonban elfelejtette konkrétan nevesíteni a bankári felelőtlenségeket és azok hatását az európai államokra, akiknek Barroso szerint föderációt kellene létrehozni. Ezt helyette európai és nemzeti sorskérdésekért aggódó elemzőknek kell nagyon gyorsan megtenni, még azelőtt, hogy a reform száguldó vonata kihúz előlünk az állomásról. 

BANKÁR FELELŐTLENSÉGEK ÉS ADÓFIZETŐI TERHEK 

A bankvilág felelőtlenségeit röviden úgy lehet summázni, hogy a nagy liberalizációs hullám utáni két évtizedben a megmaradt néhány szabályt és a szektor maga részére felállított un. prudencia elveket is durván és állandóan megsértették, miközben ezek betartásának szükségességével és saját prudens viselkedésükkel tömték két évtizedig a médiát. Megkerűlhetetlen, hogy a főbb szabálysértéseket egyenként is megnevezzük. Mindenek előtt vétettek a köz érdekében a banki tevékenységről is hivatásszerű értékelést adó számvizsgálók (auditorok), valamint az egyes hitelfelvevők hitelképességének minőségét vizsgáló hitelminősítő cégek. Hivatásuk az lett volna, hogy a köz érdekében a banki gazdálkodásról a részvényeseknek és a szélesebb közönségnek reális képet szolgáltassanak (nevük régiesen hites könyvvizsgáló) A legnagyobb banki szereplők részvényei ugyanis elérhetők voltak a széles közönségnek is befektetési céllal. Kiderült, hogy „szakvéleményük” megvásárolható, a kérdés csupán az ár. A hiteleket minősítő legfőbb nemzetközi szereplők tulajdonosai között pedig szép számban fordult elő olyan befektető mogul, aki érdekelt a hitelfelvevőktől kisajtolható hozamokban. Ez az égbekiáltó bennfentesség sem szúrt szemet a mai napig, vagy ha szemet is szúrt, a hatóságoknak nem telt többre, mint sikertelen próbálkozásra független hitelminősítő szervezet létrehozására. Azóta is a bennfentes minősítők osztályzataitól rettegnek a hitelfelvevők. A teljesen felszabadított nemzetközi pénzforgalom zavartalanságának őrei nem a szabad működésből adódó zavarok feltárásán ügyködtek, hanem részesei lettek az abból kinyerhető hasznoknak, népiesen szólva a pandúrok átálltak a rablókhoz. A korlátok nélküli pénzügyi liberalizáció és a működési szabályokra figyelő intézmények diszfunkcionális működése miatt a korlátlan szabadság kedvezményezettjei ma már hihetetlenül nagy vagyonokkal, elsősorban likvid, vagy könnyen likviddé tehető pénzvagyonnal rendelkeznek, még az elhiteltelenedett pénzügyi ellenőrző hatóságok által sem ellenőrizhető, un. off shore központokban. A hatóságoknak ma nem telik többre, mint néhány adathordozó illegális megszerzésére és az érintett kisebb pénzkisíbolók adóhatósági vegzálására, miközben a nagyok változatlanul háborítatlanok. Szavahihető felmérések szerint a kimenekített vagyon harmincezer milliárd dollárra tehető, ami többszöröse az USA egyéves nemzeti termékének (GDP). Mindez likvid, bármikor mozgatható határokon keresztül. Ahonnét menekült, ha oda viszszatér (természetesen álruhában) még adókedvezményeket is kap. Hazánk méretarányosan lekörözi a jelcini korszakban a tőkemenekülés bajnokának kikiáltott Oroszországot. Becslések szerint hazánkból mintegy 250 milliárd eurónyi pénz távozott off shore központokba. (Oroszország esetében 750 milliárd dollárról szólnak a becslések.) A pénzpiaci szereplők fék nélküli profitéhsége ahhoz vezetett, hogy a rendszer saját magát is elkezdte felfalni. 2008-tól igazi bankválság söpör végig az euro-atlanti térségen. A nyitányt a Lehman Brothers összeomlása szolgáltatta. A bankot a minősítők még az összeomlás előtti napokban is AAA-val, azaz a legjobb minősítéssel illették, az általa kibocsátott adósság leveleket szerte a világon, egyebek mellett Budapesten is forgalmazták. A hazai befektetők a Lehmann bukása után PSZÁF szakvéleménnyel alátámasztva a hazai bíróságon még azt is elveszítették, amit a hazai forgalmazó némi bűntudatot érezve nekik felajánlott. A korlátlan pénzszabadság  harcosainak keze nagyon messzire ér! Az államok hatóságai tétlenül nézték, hogy a kibontakozó bankválság milliószámra szedi áldozatait szerte az euro-atlanti térségben, az USAtól az EU országokon keresztül nem kímélve a hazai cégeket, háztartásokat. A jelenség könynyed hatósági elintézést nyert a piaci és versenyképességi mantrával, aki nem versenyképes, az bukik. Riadalom állami körökben csak akkor keletkezett, amikor a maguk által keltett tűzvész már a bankok portáljait is elérte, mi több magát az európai közös pénzt az eurót is összeomlással fenyegette. Nagyvonalú állami gesztusok eredményeként tízmilliárdjával öntötték a dollárt és az eurót a bankokba, az államkasszák (az adózók) terhére, azok adósságának növelésével. Szemvillanás alatt omlott  össze az maastrichti követelményrendszer államadósságra vonatkozó szent 60%-os korlátja. A CIA factbook adatai szerint ma az EU meghatározó tagországai közül mindegyik messze túllépi a határt, még Németország is a maga 78%-ával, nem beszélve a görög 144, az olasz 123 %-ról. Jobb értékeket többnyire az euró zónán kívüliek mutatnak, a lengyelek 54, a csehek 40, a svédek ugyancsak 40%-kal. Csúnya dolog a nagy adósság, mondják manapság a hitelminősítők és a bankok. (Azután, mikor kitömték őket állami pénzekkel). 

Akik eladósodtak, azok nekünk nagy kockázatot jelentenek. Az más kérdés, hogy éppen a bankrendszer felelőtlenségei, szabályszegései okozták az adósságok drasztikus növekedését. Ne felejtsük, hogy hazánk is a kereskedelmi bankok és a jegybank 90-es évekbeli konszolidációja nélkül ma nem volna 40-45%- nál jobban eladósodva. Hazánk korai kísérleti terepül szolgált erre a szédelgésre is. Arra, hogy miként lehet gigantikus összegeket a magyar adófizetők terhére és egyben külföldi bankrészvényesek javára elkölteni. Mindezt nálunk a GDP 2,5-3%-nyi többletkamat külföldre utalásával kell évente megfizetnünk. Mi a GDP 4-4,5, a lengyelek pedig 2%-kal adóznak a bankoknak. Mára mások is felzárkóznak a mi szintünkhöz, Olaszország, Spanyolország és Portugália. Görögországnál az érték már minden elképzelhetőt felülmúl. A bankok által kreált bankválság megoldásaként a bankok még többet keresnek az államok növekvő adósságán. Még a görög adósságok egy részének leírásán sem tudtak veszíteni, hiszen veszteségeiket bőven pótolta az Európai Központi Bank azzal, hogy 1%-on bocsátott részükre szinte korlátlan összegű forrásokat. A görög államkötvényeket tartó nyugdíjalapok viszont elvesztették megtakarításaikat. 

BARROSO BANK - FÖDERATÍV MEGOLDÁSA

Az EU Bizottság elnöke nem fecsérel mondatokat arra, hogy a világ gazdaságtörténetének eddigi legnagyobb szédelgését miként kellene intézményes keretek között megszüntetni. Miként lehetne az off shorokba menő pénzeket lefékezni, netán hazahozni és megadóztatni, az auditorokat és a hitelminősítőket szakmai hivatásukhoz viszszaédesgetni, csaló bankvezéreket a szektorból eltávolítani stb. Ezek nála nem részei a megoldásnak, és a problémának sem, ezért ezekről nem is tett említést. Nála az első és legfontosabb megoldási elem a fiskális unió. Ennek lényege, hogy a ma még szuverén államok költségvetését Brüsszelben hagynák jóvá. Minden közfeladatot kigyomlálnának, ami veszélyeztetheti a bűvös 3%-os költségvetési hiányt, kivéve a bankrendszernek fizetendő jócskán megemelkedett kamatokat, nehogy fizetésképtelenek legyenek az országok. Brüsszel döntené el, hogy milyen szintű oktatásra, egészségügyre van szükség, kell-e vagy nem  infrastruktúrafejlesztés. A csehek és a britek noha más megfontolásból, de köszönik nem kérnek e megoldásból. Mi némi hezitálás után csatlakoztunk. A legújabb slágerek meg bankunióról, közös bankfelügyeletről szólnak, valamint olyan közös pénzalapról, ami szükség esetén bankmentést végez. Ebbe a pénzt maguk a bankok fizetnének, a befizetésekkel csökkenne az adófizetés alapjául szolgáló nyereségük. Ezek az alapok máris működnek, de  a pénzt és a szükséges garanciákat az államok adják össze az adófizetők terhére. Mintegy biztosítást kötnének a jövőben elkövetkező felelőtlenségeik fedezetére, amit elvonnának a befizetendő adóból, de indulásként még az államok azonnali terhét  is növelnék. Közös bankfelügyelet és bankunió esetén hazánk banki szempontból formailag is bankgyarmat lenne. Megszűnne a külföldi bankok érdekeltsége, hogy nálunk leánybankokat tartsanak,  helyette elegendő, ha fiókokat üzemeltetnek, nyereségeik pedig az anyaországban adóznak,  vagy adó elöl off shore helyekrekerülnek. A kevés hazai banktőkét pedig villanásnyi idő alatt falnák fel a nemzetközi nagyok, újak létesítésére pedig nem lenne mód, mert képtelenek lennének a nagyokra írt szabályokat teljesíteni.  Barroso megoldása maga az Európai Bankunió (Bankunion  of Europe), ahol a szuverenitásukat vesztett tagországok stabil forrásai a banki profitoknak és ha kell viselői a veszteségeknek is. A történelem szolgált és ma is szolgál élhető föderatív  berendezkedésekkel. Ezek azonban nem a bankok, hanem az egyesülők közös érdekei mentén jöttek létre.

Az osztrák-magyar duális államot a két fél egymásrautaltsága eredményezte, mert közösen a védelmet és a külpolitikát több eredménnyel folytathatták, mint külön. Csak erre volt közös a kassza, másra nem. A mai Németország is föderatív berendezkedésű  és eredményes, de nem bank-föderatív. Kétségtelen, hogy Európának is vannak ügyei, amik közösen eredményesebben oldhatók meg, mint államonként. Ma is ilyen lenne a védelem, a külpolitika, de részben a környezetvédelem is, valamint a szolidaritáson alapuló kohéziós politika. Sajnos éppen az ezekre szolgáló közös alapok kurtításáról hallunk manapság. Barroso hitvallása  szerint azonban nem ezek közös megoldása jelenti a több Európát, hanem a bank-föderatív unió.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés