Kiskőrös a ciklus legmozgalmasabb éve előtt áll Nyomtatás E-mail
2012. november 14. szerda, 07:35

Félidejéhez érkezett a 2010-2014-es választási ciklus. Érdemes ilyenkor megállni egy pillanatra, mérleget vonni, és újragondolni a célokat. Ezt tettük Domonyi Lászlóval, Kiskőrös polgármesterével is. Szerinte a jelen időszak legmozgalmasabb és leglátványosabb esztendeje előtt áll a város, ugyanis számos megkezdett, vagy előkészítés alatt álló fejlesztés 2013-ban mutatja meg megvalósult, teljes arcát.

– Tekinthető ez úgy, mint a ciklus eredményeinek beérése?

– Meggyőződésem, hogy városfejlesztésben nem lehet ciklusokban gondolkodni, hiszen egy öszszefüggő, folyamatos tendenciáról van szó. A 2006-2010-es időszak első két évében a város átalakítása és a költségvetés rendbetétele volt a fő cél, ami az iskolarendszert, az egészségügyet, a kistérséget érintő átszervezésekkel valósult meg. 2008-tól megindultak az uniós pályázatok, amelyek megvalósítása részben áthúzódott a jelenlegi ciklusra is. 

ÉLHETŐ VÁROS

– Ha képzeletben egymás mellé tennénk Kiskőrös képét, mondjuk 2008-ban, a fejlesztések megkezdése előtt, és napjainkban, számos életterületen tapasztalnánk átütő változást. Vegyünk leltárba ezek közül néhányat, kezdve a gyerekek, fiatalok életminőségével!

– Azzal, hogy 2009-ben megépült az uszoda, új fejezet nyílt az általános iskolák úszásoktatásában, de a felnőttek körében is gyorsan kedveltté váltak a fürdő szolgáltatásai. A felnövekvő generáció életminőségét befolyásoló változások között az első helyen kell  megemlíteni a Petőfi Sándor Általános Iskola fejlesztését. Az új sportcsarnokból nézve szinte hihetetlen, hogy alig néhány évvel ezelőtt a gyerekek még az osztálytermekben tornáztak. Épületen belülre került az étkeztetés és a napközis ellátás, a korszerű energetika költségtakarékosabb fenntartást tett lehetővé. A bölcsőde megújulásával a legkisebbeket gyönyörű környezet várja, ráadásul a bővítés óta 12 gyermekkel többet tudunk fogadni, amivel új munkahelyeket is teremtettünk. A nagyobb korosztály esélyegyenlőségének biztosítása érdekében úgynevezett tudásdepót hoztunk létre a könyvtárban, és a számítógép park bővítésével az információs társadalom elvárásait is sikerült teljesíteni.

EGY HELYEN A SZAKORVOSOK

– Milyen változásokat tapasztalhatnak az aktív korúak és a nyugdíjasok?

– Heteken belül átadjuk az új járóbeteg szakellátót a Kossuth Lajos utca 6-ban, ahol – az eddigi öt-hat helyszín helyett – egy helyen lesznek elérhetőek a szakorvosi ellátások, és a környezet mellett a felszereltség és a műszerezettség is a kor elvárásainak megfelelő színvonalat képviseli. A sikeres projektek közül kiemelem még a közmunka programot, aminek keretében 94 embert foglalkoztatunk, biztosítva ezzel a meglévő zöldfelületek és úthálózat karbantartását, valamint az illegális szemétlerakóhelyek feltárását. A belterületi utak fejlesztése kapcsán kimondottan rossz minőségű, kátyús utak újultak meg. Ezek közé tartoznak a Baross, Sárkány József, Munkácsy, Szendrey és a Klapka utcák. 2013-ra a város kerékpárút hálózatának belterületi szakasza jelentősen bővül, Erdőtelekre is ki tudunk vinni egy kerékpárutat, és – Akasztó, Kiskőrös és Szabó József magánvállalkozó összefogásával – elkészül az Akasztó felé vezető kerékpár út is, ami ugyancsak jelentős lakossági igényt elégít ki. Egy jövő tavaszszal induló beruházással megoldódik a szennyvízelvezetés régóta aktuális problémája a csatornával jelenleg egyáltalán nem rendelkező Erdőteleken és az Izsáki úti szakaszon is. Az ott élők számára ez nem kevesebbet jelent, mint a belvízszint látványos csökkenését, és a talajszennyezés megszűnését. Nem is beszélve arról, hogy az érintett útszakaszok vadonatúj aszfaltborítást kapnak.

EGYSÉGES VÁROSKÉP

– Végezetül ejtsünk szót azokról a változásokról is, amelyek a városképet rajzolják újra!

– Legnagyobb és leglátványosabb projektünk, a városközpont megújítása a templomok és a művelődési központ felújításával már megkezdődött, s még az idén megtörténik a polgármesteri hivatal ablakainak cseréje, illetve a tető felújítása is. Jövőre újul meg a külső homlokzat, és – a katasztrófavédelemmel közösen elnyert pályázat kapcsán – a polgármesteri hivatal udvarában lévő önkéntes tűzoltóság és szertár is. Számos egyeztetés után sikerült olyan kompromisszumos megoldást találni a 40 évvel ezelőtt elkészült városközpont terének a teljes felújításához is, amit a kiskőrösiek többsége elfogad. Ezt az egységes városképet erősíti a városközpont rekonstrukció második részeként a Kossuth utca felújítása a Sárkány utcáig, egy teljesen új parkolási és forgalmi renddel és épített kerékpárúttal együtt.

ENERGIATAKARÉKOSSÁG

– Milyen irányba mutatnak a közeli és távolabbi jövő tervei?

– Van néhány beadott, de még el nem bírált pályázatunk az óvodák, iskolák eszközállományának és oktatási segédanyagainak fejlesztésétől a lakosság egészségmegőrzését szolgáló egészségfejlesztési iroda létrehozásán át az interaktív János Vitéz Látogató Központ megvalósításáig. Ami pedig a 2014 után tervezési időszakot illeti, mindenekelőtt az energiatakarékos, költségkímélő megoldásokat keresve a városüzemeltetés költségeinek visszaszorítására törekszünk, az út- és járdahálózat felújítására, valamint munkahelyteremtő és a város lakosságmegtartó képességét növelő beruházásokat helyezzük előtérbe. Célunk, hogy Kiskőrös egy folyamatosan fejlődő, az új kihívásoknak megfelelni képes európai kisváros képét mutassa, amely méltó a település járási központi és kistérségi székhelyi szerepéhez.

KISKŐRÖS ÚJRA JÁRÁSI KÖZPONT

– Milyen feladatokat támasztanak a január 1-jétől bekövetkező változások?

– A fejlesztések lebonyolítása és koordinálása mellett egy teljesen új közigazgatási rendszer kiépítésén is dolgozunk, hiszen 2013. január 1-jére fel kell állnia a járási hivatalnak. Ez hatalmas munka, aminek a kellős közepében vagyunk. Örömmel tesszük, hiszen teljesült, amiért idáig küzdöttünk: Kiskőrös járási központ és kistérségi székhely. Ez pedig az itt élők számára azt jelenti, hogy minden ügyüket helyben intézhetik a jövőben is. A mellékelt táblázatból jól látható, hogy négy év alatt a kiskőrösi kistérségbe több mint öt milliárd forint támogatás érkezett, amelyből az következik, hogy a beruházások megvalósulásával méltó járási központtá válik városunk. Mindent megteszünk azért, hogy ez a fejlődés az elkövetkezendő időszakban még dinamikusabbá váljék, s a támogatások elnyerésével és a javuló infrastruktúrával gyarapodjon Kiskőrös. 

Tóth Tímea

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés