A termelőtől a fogyasztóig vezető út kereskedelemmel és finanszírozással és a legkevésbé sem a termelő és fogyasztó érdekeivel van kikövezve. A földművelőnek nálunk ma többnyire nincsenek állatai, ezért, ha akarna, sem használhatna szerves trágyát, helyette műtrágyát vesz, amit a kereskedőnél kap. De a vásárlást finanszírozni kell, mert csak hónapok múlva térül meg az ára az új termés értékesítésekor. Az állattartónak meg nincs földje, ahol gabonát termelhetne. Ő manapság már nem gabonát (árpát, búzát, kukoricát) vásárol, hanem tápokat. Újabb két kereskedő és kétszeres finanszírozás. A tápkeverő gabonát és adalékokat vásárol, de a készletet finanszíroztatnia kell, mert csak kész tápot adhat el a tápkereskedőnek. Tehát sok-sok finanszírozás és kereskedelmi árrés, sok költséghalmozás.

Nem véletlen, hogy az állathizlalók „nem versenyképesek”, így vészesen zsugorodik a hazai állatállomány, szűnnek meg a vidéki alacsony képzettségűeket foglalkoztató munkahelyek. A „modern piaci” költséghalmozás a piacosodás jegyében azzal kezdődött, hogy hazánkra a terménypiacokon is rászabadították a tőzsdei kereskedést. Tőzsdén kereskedni manapság már nem szükségszerűen konkrét fizikai valóságban is létező árukészletekkel lehet, hiszen a tőzsdei forgalom sokszorosa a ténylegesen le is szállított gabonának. A tőzsdén spekulálnak, az közismert. Manapság, amikor világszerte a szárazság és a növekvő energetikai felhasználás miatt tartós gabonaszűke várható, különösen spekulatív a tőzsde, és az lesz csak igazán néhány hónap múlva. Profitra éhes pénz pedig van a világban bőven. Az elmúlt néhány év nem kedvezett a nagy spekulációnak, a részvények pangnak, az államkötvények rizigósak, az olajpiacon sem győzik gyártani az olajkitermelő országokban a kríziseket, hogy legalább ez a piac hozzon egy kis hasznot. (Irán nyomás alatt tartása, Líbia, arab tavasz stb.) Csak a hitelminősítőkkel kartelező legbennfentesebb shortolók tettek zsebre nagy pénzeket. A gabonapiac nálunk a következőképpen működik. A gabonát a termelő megtermeli. A rendszerváltás után „okos” állami intézkedések miatt úgy alakult, hogy a termelőnek már nincs raktározási lehetősége, és egyébként ugyanezen okból pénze sem, hogy a következő termést előkészítse. Azonnal el kell adnia minden áron. Természetesen mivel a betakarításkor az eladások dömpingben mennek, az eladási árak nyomottak. Az áremelkedés a betakarítás és a raktározás után rendre bejön. 

Az állattenyésztő viszont már a „piacról” vásárol, de közben a gabonakészletező kereskedő, a tápkeverő és a tápkereskedő a maga „piaci” finanszírozási költségeivel és árréseivel megtoldva. Ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, versenyképtelen állattartókkal és ma már csődközeli húsfeldolgozókkal és a növekvő árak miatt csökkenő húsfogyasztással. Az idén a szokásosnál is cudarabb lesz a helyzet. A gabona most is a szokott módon került és kerül majd ősszel a raktárakba. A raktárban már „nemzetközi” áru, nemzetközi, tőzsdei árral. A tőzsde meg az idén vígasztalanul megy felfele, tehát minden további feldolgozási szint költségei emelkednek. Drágább lesz a táp, az élő sertés önköltsége, de a végén a fogyasztó majd szép számban kidől a sorból. Tömegével nem képes megfizetni a várható 2000-2200 forintos sertéshús árakat. Fogyasztók és sertéshizlalók pácban, húsfeldolgozók közül többen a tönk szélén, csak a tenyésztőnek maszkírozott élősertés importőrök maradnak „versenyképesek”, ha továbbra is ügyesen lenyelik az ÁFÁ-t. Gabonatőzsde nélkül a baj kisebb lenne. A raktárra vett gabona áremelését nem lehetne a tőzsdei (erősen spekulatív) áremelkedésre fogni. Az árakat a hazai kereslet-kínálat szabályozná. Nem véletlen, hogy raktárkapacitáshoz a korábbi években állami segédlettel éppen a „nemzetközi” kereskedők jutottak. A finanszírozás is nemzetközivé, azaz drágává vált. A kívánatos út ma járhatatlan. A hazai állatállomány takarmányozásához pedig a legrosszabb körülmények esetén (nagyon gyászos kukoricatermés) is lenne elegendő gabona. Tőzsde nélkül azonban kimaradna „a nemzetközi piac által indokolt” áremelkedés, aminek a hasznát amúgy is a tőzsdei forgalmazó cégek többnyire külföldiek viszik el, az élőállat importőrökhöz hasonlóan. Elmaradna a spekulatív áremelkedésből adódó tovagyűrűző hatás is.

Mindenki jól járna a gabonatermelő, a tápkeverő, a tenyésztő, a húsfeldolgozó és a fogyasztó. Ma ezek veszítenek, de a gabonatőzsdések és az élőállat importőrök nyernek. Ők a piac „nemzetközi”, míg a vesztesek a hazai szereplői. Gabonatőzsde nélkül a nemzetköziekre csak a tényleges anyagmozgással is járó üzletekben lenne szükség. Ők lennének ránk utalva és nem fordítva.