Turisztikai fejlesztésekre várják a pályázatokat Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 06. hétfő, 06:23

Idén május 1-jétől az ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület gyakorolja a LEADER Helyi Akciócsoport címmel járó jogokat, kötelezettségeket és feladatokat.

 A háromfős elnökségben Domonyi László, Kiskőrös polgármestere az önkormányzatokat, Martinkovics Tibor akasztói vállalkozói a vállalkozói réteget, Suhajda Antal, az Akasztói Horgász Sportegyesület elnöke pedig a civilszervezeteket képviseli. A tényleges feladatokat végző munkaszervezetet – amelyben Szőke Judit és Gyetvai Csaba vállalt szerepet – Pethő Attila vezeti. Őt kérdeztük a LEADER pályázatok nyújtotta lehetőségekről és a térség fejlődésére gyakorolt hatásáról.

– A LEADER betűszó jelentése: közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért. Hogyan jelenik meg ez a gondolat az Önök munkájában?

– Az Európai Közösség 1991-ben elindított kezdeményezése gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldásával törekszik segíteni a fenntartható fejlődést Európa vidéki területein. A mi Helyi Akciócsoportunk illetékességi területe 12 település önkormányzatait, vállalkozóit és civil szervezeteit fogja össze, illetve koordinálja pályázatait. Az összefogás alapját az érintett települések közös értékei, hagyományai, területi adottságai, gondjai és problémái adják. A közös célt pedig a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia mutatja, amely a térségi sajátosságokra, értékekre épít, és azok védelmét szolgálja széleskörű összefogással. A közös célok között prioritást élvez a vidéki lakosság életminőségének javítása, a vidék népességmegtartó-képességének megőrzése.

Az egyesület feladata, hogy a helyi vállalkozások, magánszemélyek és civil szervezetek hozzáférjenek azokhoz a támogatási forrásokhoz, amelyek ezt a célt szolgálják. A lehetőség elsősorban a 10 ezer lélekszám alatti kistelepülésekre vonatkozik. Ennek megfelelően az érintett térségből Kiskőrös csak a külterületével van jelen az egyesületben, Kecel és Soltvadkert népessége pedig nem éri el az említett határt. 

– Milyen aktuális pályázatokról tud beszámolni?

– Nemrégiben zárult le egy pályázati lehetőség, amelynek célja a mikrovállalkozások fejlesztése volt. Erre június hónapban lehetett beadni a pályázatokat, jelenleg a feldolgozás zajlik. Pillanatnyilag is fut - július 1. és 30. között érvényes - a turisztikai fejlesztésekre fordítható pályázat. Ide várunk most érdeklődőket. A következő lehetőség várhatóan szeptember közepén nyílik meg, a falufejlesztés, illetve vidéki örökség tárgyköröket érintve. Ennek keretében főleg önkormányzatoknak lesz módja pályázni. A most futó pályázatoknál a támogatási arány 60-65 százalék, illetve egyes szervezetek, önkormányzatok esetében akár 100 százalék. Az elérhető támogatási összeg pedig 1 és 25 millió forint között lehet. Év végére, jövő év elejére várjuk az úgynevezett LEADER pályázat kiírását, ám a célzott területről egyelőre nem ismerünk részleteket.

– Milyen tapasztalatokat szereztek a nyertes, illetve a már lezárult pályázatok kapcsán az érintettek?

– Nagyon sok szép siker, fejlesztés köthető a LEADER pályázatokhoz a térségben: a támogatások kapcsán épületek, telephelyek újultak meg, vállalkozások gazdagodtak komoly eszközökkel, civilszervezetek munkája vált könnyebbé. Nagy örömömre szolgál, hogy ebben a hatékony és látványos folyamatban részt vehetek. A szervezet vezetőjeként a legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy megkönnyítsem a pályázók dolgát, és tényleges segítséget tudjunk nyújtani a térség vállalkozóinak a munkahelyteremtéstől az eszközfejlesztésig, az önkormányzatoknak és az alapítványoknak, egyesületeknek a helyi közösségek összetartásában, értékeink megőrzésében és gazdagításában. Az egyesület munkája természetesen nem merül ki abban, hogy várjuk és segítjük a betérő ügyfeleket. Különböző fórumokon, hírlevélen és a honlapon (www.udekunsagegyesulet.hu) keresztül rendszeresen tájékoztatjuk az érdeklődőket az új lehetőségekről.

Tóth Tímea

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés