Font Sándor-Font Pincészet. Soltvadkert Nyomtatás E-mail
2012. július 30. hétfő, 07:06

Beszélni kell a borról!

Mi a hagyomány tiszteletét szem előtt tartva, a régi, jól bevált magyar fajtákkal foglalkozunk, amelyek már többször is bizonyítottak, mint például az Ezerjó, a Kövidinka, az Irsai Olivér, Kadarka, vagy a Kékfrankos. A technológiában is a tradíciókat – fahordós, kisfahordós erjesztés, érlelés – tartjuk szem előtt, ugyanakkor fi gyelembe vesszük a reduktív borok iránti piaci igényeket is. Nem akarunk a tömegfajták felé elmozdulni, hanem a térség „erős” borait részesítjük előnyben, mint a rozé, illetve az illatos fajtákat. Idén magasabbak a termelési költségek, amit várhatóan nehezen tudunk majd érvényesíteni a bor polci árában, viszont a kedves borfogyasztóknak el kell fogadni, hogy az idei évben a gazdák kisebb termést takarítanak be, ugyanakkor a fagy és az aszály végett számos többletköltség jelentkezett a termelés során. A szüret előrejötte többek között a  globális felmelegedésnek is köszönhető illetve az alacsonyabb  termésátlagnak, így idén augusztus 5 körül már kezdjük az Irsai Olivér szőlő szüretét. A mennyiség elmarad az eddigiektől, de a minőséggel nem lesz gond. A kékszőlők  esetében a bogyók kezdenek színesedni egy kiadós áztató eső nagyon sokat jelentene ebben az időszakban, itt közepes termésre számítatunk. Fontosnak tarjuk a fesztiválokon és a borversenyeken való részvételt, illetve a személyes kapcsolatokat megalapozó boresteket, borkóstolókat. Mert beszélni kell a borról és meg kell szólítani a fi atalokat is! Hosszú távon ezek az alkalmak jelentik az értékesítésben a kiutat és persze az eredmények. Kékfrankos rozé borunk negyedik alkalommal lett a Megye rozé bora. 

Palackba zártuk a 2011-es Kékfrankos vörösborunkat is mely már több vakteszten is  szép eredményt ért el, és be szeretnénk bizonyítani azt, hogy az alföldön a fehér illetve rozé borok mellett nagyszerű vörösborok is születnek, melylyel a kunsági borvidék egy másik arcát is bemutathatjuk. Ötödik alkalommal rendezték meg az Országos Ezerjó Borversenyt Móron, itt két aranyat és egy különdíjat is elhoztunk az Ezerjó borainkkal.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés