2008 végén rohamtempóban haladtak az ügyek az IMF-EU kettőssel. A kormány csinált hétmilliárd euró fizetési mérleg deficitet, a költségvetésben is nagy hiány tátongott. A piac méregdrága pénzt sem adott. Simor és Oszkó elszaladt Washingtonba, majd vállukat veregetve hirdették, hogy elintéztek 20 milliárd euró hitelt. Ebből először a bankokat részesítették likviditási segélyben és tőkét is pótoltak, majd egy részt lehívtak és pihentették a jegybankban. 

Amit a készenléti hitelért bevállaltak, azt szoci szokás szerint nem teljesítették. A 2010-es költségvetés a rendkívüli bevételek (válságadók) nélkül ismét gigantikus hiányt mutatott volna. 2010-ben azonban fordult a nemzetgazdasági pénzügyi helyzet. A kormány kezelte a költségvetési hiányt, a fizetési mérleg pedig már több mint két éve nem viszi, hanem hozza a pénzt. A”piac” viszont megújuló dühvel támadja a magyar pénzügyi értékeket, a forint ellen spekulál és megshortolja az államkötvényeket, zsarol, így növeli az államkassza, a háztartások és a honi vállakozások terheit. A megújuló „piaci” büntető hadjáratok ellen kért hazánk jót remélve védelmet az IMF-EU kettőstől. Azt kérte, ha végzetes támadás indulna az ország ellen, nyújtsanak védőhálót, nyissanak pénzügyi keretet, amihez nagy baj esetén nyúlhatunk. Kisebb problémákkal magunk is megküzdünk, és a piacról finanszírozzuk az országot. Az IMF éppen a tartós válsághelyzetekre dolgozta ki új konstrukcióit. A feladvány egyszerűen és gyorsan megoldódhatott volna, de kibújt a szög a zsákból. Az EU és az IMF nem egyik tagországa, hanem az azt támadó és zsaroló ”piac” mellé állt. Erről szólt és szól az EU szűnni nem akaró politikai jellegű követeléshalmaza, ami nem az általunk is elfogadott és ratifikált európai értékeket védi, hanem kettős mércét alkalmaz velünk szemben. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a hatökörnek, szólt a hajdani rómaiak bölcsessége. Amit szabadott egy szoclib kormánynak Magyarországon, azt ugyanott tilalmas a 2/3-os többséggel megválasztott alkotmányozóknak. Amit szabad Franciaországnak, az tilalmas nálunk. Mindkettőre van példa bőven. Az idő telik, a zsarolás máig folyik, de a kép tisztul. A kettős mérce gyalázata ráégett az EU-ra. Már nem támaszt akadályt a tárgyalások elé. Már csak egy örökzöld téma maradt az asztalon, a jegybank legendás függetlensége. Mára az ügyben odáig hátráltunk, hogy a jegybank hazánkban mindenkitől és mindentől független, sem intézménynek, sem kinevezett, vagy választott személynek nem tartozik felelősséggel, miközben a magyar állam köteles jótállni a jegybankért, ma ugyanúgy, mint korábban. Eddig a számla tizmilliárd eurókban mérhető, amit az adófizetők álltak. Kérdésnek helye sincs ezügyben az európerek szerint, mert az súlyos megsértése a függetlenségnek. Felmerült, hogy  eskü se kötelezze a jegybanki vezetőket, amit értelem szerint naponta megszegnek, mert kárt okoznak. Legyen nekünk egy off shore jegybankunk, ami oda és annyit utal, amit éppen akar. (Egyébként ez a gyakorlat.) A legbelső „függetlenségi” lényegére azonban az IMF legújabb aggodalma világít rá brutális őszinteséggel. Azt fájlalják, hogy a jegybankban tárolt közel negyven milliárd euró devizatartalék felett esetleg a Monetáris Tanács rendelkezhet, ha azokra szükség van, monetáris célzattal, a forint védelmére. A testültbe ugyanis a gonosz kormány a saját embereit tette be, négyet a három belsővel (elnök és két alelnök) szemben. Korábban a szoclib kormány is így tett, de az rendben volt. Ők nem voltak gonoszok, ezt jelenti az efféle okoskodás. Az IMF szerint a készletek felett rendelkezzen egyedül az elnök. Világos beszéd, a gyakorlatban eddig is ez történt. A jegybank nem interveniál a forintért, sem az államkötvényekért. ( A lengyelek, svájciak és mások teszik.) A független jegybank hirdeti, hogy él és hal a stabil forintért, de amikor azt rombolja a „piac” alszik. Itt a veszély, hogy a négy „idegen” elem ráébred a feladatára, amit a testület neve véletlenül nem eltakar, hanem feltár. Csak azt ne adja a megváltó! Kerüljenek addigra távol a feladatuktól, és főként a megoldáshoz szükséges eszközöktől. A devizatartalék legyen az elnök hatásköre. Ha nem monetáris politikai célzattal, akkor minek a hatalmas devizatartalék és a százmilliárdos áldozatok a tartására? Mi másra, mint arra, ami az IMF alapokmányában rögzített feladatára, a nemzetközi pénzforgalom akadályainak elhárítására. Ha a várható görög, spanyol és egyéb ügyek miatt felkorbácsolt hangulatban a külföldiek hazánkat is tőkéjükkel együtt el kívánnák hagyni. Legyen miből kifizetni őket. Ehhez kell az elnöki rendelkezési jog és a teljes személyi immunitás. Az is szükséges, hogy jövő tavasszal is Simor- minőségü ”kipróbált” ember üljön az elnöki székbe. Ezért kell a pénzügyi háló ügyét még félévig húzni, hogy legyen a „piacnak” ideje körmeit a forintba aggatni. Ha ebből nagy baj lesz, azt viszont biztosítani kell a magyarok pénzén, hogy az itt működő, erősen spekulatív tőke biztonságban legyen. Ehhez lássuk be, kellenek a személyi garanciák. Ha így marad, adjuk fel reményeinket.

Boros Imre 

közgazdász