Csúcsra jár a tojás ár is Nyomtatás
2012. április 12. csütörtök, 06:38

A 2002-es kormányváltáskor még javában folyt az Európai Unióval a csatlakozási fejezetek tárgyalása. Éppen az agráriumról szóló fejezet következett. Ezt már a szociálliberális koalíció tárgyalta. Rossz érzésem támadt. 1985-től az ágazatra nagyon rájárt a rúd. A külföldi eladósodás növekedésével párhuzamosan szívta onnét ki a kormányzat az erőforrásokat. A rendszerváltás utáni néhány évben pedig éppen a szektor termékeit feldolgozó iparok váltak a privatizációs „sikerágazat” áldozatává. 

Bagóért, vagy még állami terheket is vállalva engedték át a cukor, a szesz, a hús és a tejfeldolgozást külföldi tulajdonosoknak, akik néhány céget megtartottak, a többit felszámolták. Az évtizede tartó lejtmenet után jól jött volna egy kis felüdülés. Ezt várták sokan az uniós csatlakozástól. 

A fejezet tárgyalása a szocialistákra maradt. Rossz előjel. A magyar baloldal mindig is gyanakodva nézett a magát eltartani képes agrárium központú vidékre. Ott ártott ahol tudott. Kivételt rövid időre a téesz-világ képezett, de 1985-től már az is bökte az addigra globalista szemüveget viselő „világpiac-szemléletű reformerek” szemét. Ők a békés rendszerváltásnak hála egy csapásra kifogástalan demokraták és europerek lettek. Az agrárfejezetet is a csupa européer hajdani külügyminiszter későbbi EU biztos irányította. Őt a parlament Integrációs Bizottsága ülésén megkérdeztem, hogy a tárgyalásokra miért nem viszik a részszakmák képviselőit is, hiszen ők értenek az árukhoz és a piacokhoz is, nem a külügyérek. Úgy nézett rám, mint Hitler nézhetett hajdan Sztálingrád térképére, méla undorral. Nem tudják az idegen nyelveket hangzott a válasz. A volt külügyminiszter és csapata bizonyította, hogy valóban jól ismerik az idegen nyelvet, jobban, mint a magyart és mernek kicsik is lenni. Leszek Miller volt lengyel (szocialista) kormányfő azonmód felugrott a tárgyaló asztaltól, amikor meghallotta, hogy az új tagoknak a támogatási szint csupán 25%-át ajánlották, amikor a mi tárgyalóink rossz nyelvek szerint addigra már a lazacos szendvicsek ízpróbáin is túl voltak. A lengyelek 55%-os támogatási szintről indultak 2004-ben, mi meg 25%-ról. A csehek is sokkal nagyobb tejtermelési kvótát kaptak, pedig hangra megegyezik még a lélekszáma is a két országnak, nem szólva a nálunk jóval nagyobb hajdani tejágazatról. 

2005 tavaszán nem ért meglepetés, amikor egy osztrák lapban olvastam, hogy ők is rekordokat értek el eladásaikkal a magyar hús és tejtermék piacon. Szlovák, osztrák, szlovén tej pedig vastag csövön ömlött az országba. Erre szomszédainknak ezer esztendőt kellett várniuk, de megérte,kivárták, mert végre mertünk az agráriumban is náluk is kisebbek lenni. Még a kicsinél is kisebbek lettünk, amikor teljesen likvidálták a cukoripart, azzal, hogy önként lemondtunk termelési kvótánk háromnegyedéről. A cukorágazat hajdanában annyi exportot teljesített, mint amit ma egyáltalán előállít. A hiány import és devizakiadás. A fogyasztói ár azonban megduplázódott közben. 

Az elmúlt néhány év igazolta, hogy nincs az a világpiaci integráció, nincs az az exportorientált gazdaság, ami akár részben is pótolhatta volna, amit elvesztettünk az agráriumban és a hozzá kapcsolódó feldolgozó iparokban. A több százezer munkahely, ami helyben volt és elveszett nem pótolható külföldi tőkebefektetések révén. A korábban megművelt ma elhanyagolt több százezer hektáron csak parlagfű terem. A korábban a földeken és a feldolgozókban megélhetést találó százezrek és családtagjaik nem találnak más munkát, mert nincs, főleg helyben nincs. Olyan magas bér meg másutt sincs, ami miatt megérné házat, tanyát otthagyni. A kérdés csupán az,hogy tudunk e azért küzdeni, hogy legalább részben visszavegyük elvesztett agrár piacainkat és magunknak termeljünk magunknak jobbat és olcsóbban, mint azelőtt, vagy továbbra is ájultan szemléljük, hogy  „piaci nagyfiúk” által mozgatott euro-tintanyalók még a maradék piacokról is kiebrudaljanak bennünket. 

Ez történik most a tojással, természetesen szigorúan” állatjóléti” alapon. Jól meg kell drágítani a hazai termelést felesleges költségeket okozva, majd jöhet a megváltó olcsó import. Nem baj, hogy belül mi van, csak legyen héja a tojásnak, az mindent eltakar. Az sem baj, ha a fehérje és a sárgája nem nagyon különbözik. Ha a hazaiak kidőltek, akkor majd az ár is emelhető. Eddig mindig sikerült. A tojás ára már a csillagokban van. A tavalyi 30 helyett ma egy tojás már 50 forintba kerül. A játék elkezdődött, rajtunk múlik, hogy lesz e folytatás.