Dr. Boros Imre közgazdász rovata

Soha nem látott összegben áll rendelkezésre devizatartalék az ország jegybankjában a Magyar Nemzeti Bankban. A közel negyven milliárd euró hazánk éves nemzeti termékének (GDP) jó negyven százaléka, egyenlő a központi régíó - a fővárost is beleértve - éves előállított értékével. Ez az irdatlan pénztömeg közel likvid, azonnal készpénzzé tehető formában, de alacsony hozammal áll a bank mérlegében. 

A jegybank a tartalékokból a legmagasabb bonitású országok (AAA) adósságleveleit vásárolja, illetve hasonló megítélésű bankoknál képez betéteket. Tartalékként az euró és a dollár jön számításba. Az euró hivatalos kamata 1 százalék, míg a Federal Reserve szinte 0 százalék szinten tartja a kamatot. Így a tartalékok hozama sem lehet több, mint éves fél százalék, bár erről a kimutatások soha nem kerülnek be a közgazdasági diskurzusba. Ha a tőke átlagos elvárt megtérülését vesszük alapul, a devizatartalékok tartása jelentős nemzetgazdasági áldozattal jár. (Ne felejtsük el, a Horn kormány az energiaipar befektetőinek éves 8 százalékos megtérülést garantált, amit itt is vehetünk nyugodtan zsinórmértéknek.) A devizatartalékok tartása az adott számokat figyelembe véve, mintegy három milliárd euró (900 milliárd forint) hozadéktól fosztja meg az országot. Ez a nemzeti jövedelmünknek mintegy három százaléka. Ebből kitelne a főváros és minden százezret meghaladó lakosságú nagyvárosunk éves költségvetése. A jegybanki tartalékba kerülő devizákat ugyanis a magyar gazdaság és a társadalom termeli ki hatalmas áldozatokkal. Az exportőrök az importhoz már nem szükséges devizát eladják, ami végső soron forintkibocsátás ellenében kerül a jegybankba. Az állam, a cégek és a háztartások által devizákban felvett hitelek is a jegybankba kerülnek, hiszen a hitelfelvevőknek forintra van szükségük, ezért pénzt váltanak. Ők a deviza hitelért 8-10, vagy magasabb százalékot fizetnek, amíg ugyanaz a pénz a jegybankban csak fél százalékot hoz. A kamaton túl a hitelfelvevőket az árfolyamromlás is terheli. 

Elvárás a stabil forint 

A devizakészletek magas költségeit a hazai gazdaság és a háztartások viselik, míg a csekély hozam a jegybank könyveiben landol. Az áldozatért cserébe a társadalom képviselői által a jegybankkal szemben elvárásokat fogalmaz meg. Ezeket rögzítik a törvényhozók a jegybankról szóló törvényben. Mindenekelőtt elvárják, hogy őrködjön a forint külső és belső értékének stabilitásán, ne engedje azt inflálódni és árfolyamát romlani. Elvárják azt is, hogy a jegybank támogassa a kormány gazdaságpolitikáját is. Ez is csak stabil forinttal lehetséges. A jegybankkal szembeni elvárás tehát röviden a stabil forint. A romló forint ugyanis sérti a hazai szereplők, a cégek és a háztartások érdekeit, csak a többnyire külföldi tulajdonú exportőr cégeknek kedvez. A jegybank akkor látná el a törvényben is megfogalmazott feladatát, ha akcióba lépne, amikor külső tényezők, mint a spekulánsok haszonszerzés céljából a forint rontásába kezdenek. A spekulánst az különbözteti meg a hazai gazdaság többi szereplőjétől, hogy deviza adásvételi műveleteit kizárólag azért végzi, hogy azokon hasznot csináljon. Műveleteinek a gazdaság természetes folyamataihoz nincs köze. Nos, ezekben az esetekben kellene a jegybanknak fellépnie és a tartalékokat igénybe véve a spekuláció kártevéseit elhárítani. 

A jegybank ellenállt

A közelmúlt több ízben is szolgált példákkal, amikor a jegybank nem végezte a rábízott feladatot. Megtámadták a forintot és rövid időn belül, mintegy 15 százalékkal rontották az árfolyamát. A kártétel nyilvánvaló, azonnal emelkedő üzemanyagárak és az infláció meglódulása. Minden belföldi szereplő kárára. Ha a jegybank 300 forint alatti árfolyamon eurót ad el, néhány százmillió euró értékben megállíthatta volna a romlást, és visszatéríthette volna az árfolyamot a természetes szintjére. Ráadásul hasznot is ért volna el, hiszen készleteit korábban 260-280 forintos árfolyamon képezte. A magyar államkötvények piacát is megtámadták (megshortolták), azzal a nyilvánvaló céllal, hogy magasabb kamatfizetést csikarjanak ki az államkasszából, aminek terhét a hazai adófizetők viselik. A célok között szerepelt az is, hogy a jegybank tovább emelje a hivatalos kamatot, ami meg is valósult azóta. Mondani is felesleges, hogy ez is tetemes hazai károkkal járt és jár ma is. A jegybanknak lehetősége volt, hogy devizakészletei ellenében jól bevásároljon a megemelt hozamú hazai papírokból. Tekintettel arra, hogy több ezermilliárd kereskedelmi banki betéttel is rendelkezik, azok terhére pedig forint kötvényeket vehetett volna. Az akciók a jegybank mérlegében tetemes nyereséggel jártak volna, egyben elhárították volna a forintra irányuló nyomást. 

Ne felejtsük el, hogy a forintra irányuló növekvő nyomást megállítandó került sor arra a döntésre, hogy újra meg kell nyitni a tárgyalást hitelfelvételről az IMF-el. Ez is elkerülhető lett volna, ha a jegybank végzi a törvényben meghatározott dolgát, de nem végezte. 

Szemben a kormánnyal

De mire kell a jegybanknak akkor az irdatlan deviza tartalék? A választ a hazánkban működő ugyancsak tetemes külföldi érdekeltségekben kereshetjük. A jegybank már 2003-ban is példát adott arról, hogy miként kell a spekulatív tőkéket előzékenyen kiszolgálni, amikor azok erősödő forintra spekulálva szembe mentek a hazai kormányzatnak éppen a forintot gyengítő szándékával. A jegybank ma is ilyen fejjel gondolkozik, amikor a hazaiak teherviselése mellett óriási devizakészleteket képez arra az esetre, ha a hazánkban működő külföldi tőke a készletek igénybevételére szorul. Ennek fényében talán érthető az is, hogy miért szeretnének eltekinteni a jegybanki vezetők hagyományos eskütételétől is az EU vezetői. Ők velünk szemben a „piac” érdekeit védik. Nincs másról szó, minthogy elérkezettnek látják az időt, hogy a magyar jegybankot is idő előtt hivatalosan is a „piac” szereplői közé sorolják és mentesítsék a magyar törvények által rárótt kötelezettségitől, miközben ennek költségeit továbbra is ránk zúdítják. Nekünk úgy kellene viselni az euró zóna kötöttségeit, hogy annak előnyei, mint az alacsony kamat, nem járnak. Erre azonban az idő még nem jött el és az euró zóna burjánzó válsága miatt lehet, hogy soha nem is jön el. Amíg a forint a fizetőeszköz, maradjunk a jegybank hazai felelőssége mellett, és ezt kérjük is számon a bank vezetőitől.

Boros Imre

közgazdász