Fogadás a legtöbb adót fizető vállalkozóknak Nyomtatás
2012. február 23. csütörtök, 07:26

A Boranal Kft új pezsgőjével koccintottak a legtöbb helyi adót befizető vállalkozók az idei polgármesteri fogadáson a városháza dísztermében. Zenés, verses köszöntővel és némi gasztronómiai meglepetéssel várták a cégek képviselőit a második alkalommal megrendezett eseményen. Domonyi László meghívását az idén közel harmincan fogadták el.

2011-ben fizették be az utóbbi évek legtöbb iparűzési adóját a település vállalkozói – ismertette az adatokat a polgármester. - Így komoly forráshoz jutott az önkormányzat. S bár a 2011 éppúgy nehéz év volt a város gazdálkodásában, mint a cégeknek, örömmel mondhatom, hogy sikerült a pénzügyi egyensúlyt tartani. - A működési költségeket minimalizálták, a szociális ellátás működtetését átadták a baptista egyháznak, és újabb pályázati forrásokat nyertek az intézmények korszerűsítésére. A jövőre nézve kiemelte, 2013-ban nagy változás elé néz az önkormányzat. 

- Abból kell főzni, amink van! – ismertette a lényeget leegyszerűsítve a polgármester. - Nem vehetünk fel éventúli hitelt, ezért már az idén nagyon szoros költségvetéssel tervezzünk. Vélhetően az önként vállalt feladatok finanszírozását durván le kell csökkentenünk, tette hozzá a városvezető.

Kiemelt célunk a vállalkozásbarát önkormányzat megvalósítása, erősítése. Hogy ez miben rejlik? A cégekre egy tucat olyan adófajtát nem vetettünk ki, ami egyébként az önkormányzati törvény alapján kiszabható lenne, és több település él is ezen jogával. Kiskőrös vezetése a cégek mellé áll minden olyan fejlesztésben, ahol munkahelyeket teremtenek, korszerűsítenek, vagy terjeszkednek– sorolta az együttműködési pontokat a polgármester. Majd hozzátette, minden helyi önkormányzathoz tartozó ügyintézésben segítőkészek. Az új gazdasági program felülvizsgálatánál pedig kikérik a vállalkozók véleményét.

Kiskőrös a fémmegmunkálás fellegvára

Domonyi László örömmel tudatta a hallgatósággal, hogy bár Kiskőrös a boráról és mezőgazdaságáról ismert, városunkban a legmagasabb az egy főre jutó lézergépek száma az országban! Fémmegmunkáló vállalkozásaink olyan csúcstechnológiát alkalmaznak, - felfelé ívelő gazdasági volumennel, folyamatos fejlesztésekkel, több száz munkahely biztosításával - amely révén nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak. Elmondhatjuk, hogy ma a város gazdasági alapját a fémipar képezi, amit nem lehet külön köszönet nélkül hagyni, mondta Domonyi László. 

Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! – ezt a szlogent tűzte zászlajára a város vezetése, és ebben kérte az adózók együttműködését is. A polgármester felajánlotta a cégek képviselőinek, hogy a város honlapján térítésmentesen bemutatkozhatnak a Kiskőrös iránt érdeklődőknek.

A polgármesteri fogadáson a Szürke Verebek Jazz Band szórakoztatta a meghívottakat, akiket helyben készített borokkal, pálinkákkal és gyümölcslevekkel, valamint a Fortuna étterem hidegtálaival kínáltak.

vnm

 

Dr. Dulai Ilona orvos és Major József 

Dr. Sipos Attila és Szekeres Károly, Endrődi Ferenc

Ungvári Frenc, Borsos József és Fuchs Tibor

Trepák János, Nuszpel József, Szűcs Gyula és dr. Szőke Sándor

Kakuszi Viktória és Kecskeméti Károly, Kurucz András

Domonyi László és Pecznyik Viktor, Torgyik Tibor és Pető Attila

Szabóné Lovász Márta, dr. Font Éva és Rideg László

Tóth László

Turánné Török Ágnes, Szedmák Andrea, Csányi József és Nagy Gabriella