Akasztó a biotermelés zászlóvivője lenne Nyomtatás E-mail
2012. január 11. szerda, 07:38

 

Bár 22 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapott 2011-ben az akasztói önkormányzat, mint egy évvel korábban, a háromnegyed éves mutatók biztonságos és stabil gazdálkodásról árulkodnak. Suhajda Antal polgármester különösen büszke a pénzforgalmi eredményekre, miszerint a fejlesztési kiadások az összes kiadás 31 százalékát teszik ki. 

– Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy ebben a nehéz, válsággal terhelt évben is tudtunk fejleszteni intézményeink fenntartása mellett – foglalja össze a polgármester, hozzátéve, hogy – a felelősségteljes gazdálkodásnak köszönhetően – valamennyi intézménynél a biztonságos működés mellett megtakarítás tapasztalható, és még a nem kötelező önkormányzati feladatokra is jutott forrás. Így az idegen nyelv és informatika oktatás költségeire, a településen tevékenykedő 12 civilszervezet, valamint a háziorvosok támogatására. Emellett – tudtuk meg Suhajda Antaltól – bár a költségvetés tervezésekor az Idősek Napközi Otthona beruházás önerejével még hitelként számoltak, végül a működési kiadásoknál jelentkező megtakarítás és az előző évi pénzmaradvány összegéből sikerült fedezni a csaknem 20 millió forintot. Így az akasztói önkormányzatnak továbbra sincs hitele.

– Több nagy hagyományú rendezvény is kötődik Akasztó nevéhez. Milyen szerepet töltenek be ezek a település életében?

– Az aktív, tevékeny helyi közösségeknek nagy szerepe van abban, hogy nagyrendezvényeink hagyományait folytatni tudtuk. Az akasztói Sziki napok fő célja például az egészséges és minőségi helyi biotermékek megismertetése a potenciális fogyasztókkal. Kezdeményezésünket igazolta az Akasztói sziki ponty töretlen népszerűsége. Szeretnénk egyfajta zászlóvivője lenni e téren azoknak a kistelepüléseknek, amelyek hosszú távon a mezőgazdaságból biztosítanák létfenntartásukat. A Mária napi búcsú hagyománya egészen 1744-ig, az akasztói római katolikus templom megépülésének időpontjáig nyúlik vissza. A település legnagyobb ünnepe Akasztó védőszentjéhez, Szűz Máriához kötődik. Ezért a Mária napot követő vasárnapon tartjuk a település immár három napos ünneppé nőtt búcsúját. Az idei rendezvényen különösen emlékezetes perceket élhettünk meg, amikor 39 határon túli magyar testvérünk tett állampolgári esküt. Velük együtt az év során mintegy 60-an éltek az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségével. Az érdeklődés – különösen a testvértelepüléseinkről – továbbra is nagy. 

– Milyen fejlesztések fémjelzik a közeljövőt?

– 487 millió forintos támogatást nyert a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás a mintegy 15 kilométer hosszú Kiskőrös-Akasztó-Halascsárda kerékpárút kiépítésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programjára benyújtott pályázatán. Reményeink szerint a jövő év elején ki tudjuk hirdetni a közbeszerzési eljárás győztesét, év végére pedig már kerékpározhatunk az úton. Támogatásra méltónak találták az integrált közösségi szolgáltató tér létesítésére benyújtott pályázatunkat is: a 200 ezer euróhoz az áfa tartalmat kell az önkormányzatnak hozzárendelnie. Itt – az állami tulajdonba vétel miatt – várunk még a közbeszerzési pályázat kiírásával, de a jövő év végéig ezt a projektet is meg kell valósítanunk. Az  Idősek Napközi Otthonáról esett már szó. A használatbavételi eljáráson túlvagyunk, kiválasztottuk az intézmény dolgozóit és vezetőjét is. Az új létesítmény december 31-én nyitja meg kapuit. 

– Milyen új szolgáltatások válnak ezzel elérhetővé az akasztóiak számára?

– Az intézményben szociális és gyermekjóléti alapellátást, igény szerint étkeztetést és napközi otthonos szolgáltatást is kaphatnak a rászorulók, de lehetőség van házi segítségnyújtásra is. Ezzel gyakorlatilag új fejezet nyílik mindazoknak a helyi családoknak az életében, akik idős, illetve született, vagy szerzett fogyatékkal élő családtagjukról gondoskodnak. Az intézményben ugyanis ezek az emberek 18 éves kor felett teljes nappali ellátást kaphatnak, ami lehetővé teszi a családtagok számára, hogy munkát vállaljanak, miközben szerettüket a legjobb helyen tudhatják. Igyekszünk mindent elérhetővé tenni, amire a gondozottaknak szüksége lehet a gyógyszer felíratástól a pszichés, mentális gondozáson, napi, heti bevásárláson, szociális ügyintézésen át a közösségi együttlétig. Szeretnénk továbbá az egészség megőrzését célzó előadásokat, más tartalmas programokat is szervezni. Számításaink szerint közvetve legalább 300 ember sorsát teszi könnyebbé az új intézmény Akasztón. Már lehet jelentkezni az ellátásra. 

–  Milyen az önkormányzat kapcsolata a helyi vállalkozásokkal?

– Törekszünk egymás érdekeit szem előtt tartani. Ez megnyilvánul abban is, hogy a térségben a legalacsonyabb: 1,4 százalék nálunk az iparűzési adó mértéke. A legutóbbi testületi ülésen felmerült ugyan az emelés kérdése, de úgy döntöttünk, hogy nem terheljük a vállalkozókat ebben a nehéz gazdasági helyzetben. A helyi gazdaság szereplőinek az érdekeit szolgálva készítjük elő a rendezési terv módosítását is, amelyben új kereskedelmi, szolgáltató és gazdasági területeket jelölünk ki. A támogatás kölcsönös: így képviselői-és vállalkozói adományoknak köszönhetően került például idén virág a közterületekre, készültek közterületi alkotások, illetve tudtuk emelni rendezvényeink színvonalát. 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés