Nem kötelező leadni a törkölyt Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 11. csütörtök, 06:36

 

Várhatóan még augusztusban könnyítenek azon a szabályozáson, amely a gazdák borászati melléktermékekkel kapcsolatos kötelezettségeit rögzíti – számolt be a Régiónaplónak Font Sándor országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke. 

A szőlőtermelőknek éveken át sok bosszúságot okozó történet kezdete Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása idejére nyúlik vissza. Hátterében pedig az az uniós igyekezet állt, hogy megelőzzék az illegális szeszfelhasználást, elejét vegyék a bor minőségi romlásának, valamint a túltermelésnek. Ezek a szempontok a laikusok számára némi magyarázatra szorulnak.

A borászat melléktermékei a borseprő – az erjedés után letisztult újbor üledéke – és a törköly - a szőlősajtolás szilárd maradéka – jelentős, akár 10 százalékos alkoholtartalommal rendelkeznek. Ezekből az anyagokból valamikor úgynevezett másodbort készítettek, ami az eredetinél lényegesen gyengébb minőségű borfajta. Az unió számos, megalapozott szempont alapján határozta el, hogy a borászati melléktermékek felhasználását adminisztratív eszközökkel szabályozza. Így próbálták elejét venni például annak, hogy túlpréseljék a gazdák a szőlőt, gyengébb minőségű és a szükségesnél nagyobb mennyiségű bort készítve ezzel. 

Amikor 2004-ben Magyarország belépett az unióba, az akkori szabályok rá is érvényesek lettek. Ebben az esetben ez azt jelentette, hogy kötelező volt hatósági úton elrendelni a borászati melléktermékek megsemmisítését, és ennek szigorú dokumentálását. A gyakorlati lebonyolítás pedig úgy történt, hogy a gazdák – kötelező jelleggel – úgynevezett nevesített lepárlóhelyekre szállították a törkölyt és borseprőt. Szlovákia és Ausztria például mentességet kért és kapott e kötelezettség alól, Magyarország viszont vállalta a melléktermék-lepárlási körbe való tartozást. Ez gyakorlatilag egy kunfehértói nagyüzemben történt meg, ami technológiailag és kapacitásában képes volt befogadni Magyarország szinte teljes mennyiségű szőlőtörkölyét és borseprőjét. 

S bár a legnagyobb dologidőben, a szüret kellős közepén úgy hiányzott a törköly beszállítása a gazdáknak, mint púp a hátukra, a dolgok rendben mentek. Az előre meghatározott időben vitték leadni a mellékterméket, addig meg légmentesen tárolták, nehogy elpárologjon az alkohol. Ha ugyanis a törkölyt és a borseprő elérte a meghatározott alkoholtartalmat, a lepárlóhely tisztességes összeget fizetett érte. 2008-ban azonban mindez megváltozott. S bár a gazdák kötelezettsége betűről betűre megmaradt, a fogadó cég a borászati melléktermékért csak beszállítási költséget térít, a jelentős alkoholtartalmú törkölyt és borseprőt ingyen kell neki átadni. Ez igen nagy felháborodást keltett a gazdák körében. 

Ráadásul azok a körülmények is alapvetően megváltoztak idő közben, amelyek évekkel korábban az uniót a szigorú szabályozásra ösztönözték: nincs túltermelés, a hamis borok előállításához sem törkölyt, vagy söprűt használnak, következésképpen a túlzott adminisztrációval járó eljárás indokoltságát felülírta az idő. A környező országok ezt mind észlelték, és lazítottak a szabályozáson. Kivéve mi, magyarok, akik benne maradtunk a rendszerben.

Mostanáig. Font Sándor még ellenzéki képviselőként állt az ügy mellé, hiszen – mint mondja – gyakorló gazdaként saját bőrén is megtapasztalta, hogy a történet nagyon nincs rendben.  Több éves munka után most – végre úgy tűnik – alapvető változás küszöbén állunk. 

- A napokban volt megbeszélés ez ügyben a minisztériumban, ahol az összes szőlő és borászati szakmai szervezet kiállt amellett, hogy a helyzet tarthatatlan, próbáljuk meg új alapokra helyezni. Az ülésen magam is részt vettem. A megszülető megállapodás lényege, hogy bár a lepárló cég továbbra sem fog fizetni a borászati melléktermékért, a gazdák szabadon választhatnak különböző megsemmisítési módok közül – mondta el Font Sándor. 

Így lesz, aki hivatalos pálinkafőző helyre viszi lefőzetni, más humuszt képez belőle, vagy felajánlja vételre valamely humuszgyártó üzemnek. Minden esetben természetesen igazolást kap a hasznosításról. Aki pedig úgy dönt, hogy – követve a hagyományokat – visszahordja a saját szőlőterületére a törkölyt, azt is megteheti. Csupán bejelentési kötelezettségének kell eleget tennie, a megyei kormányhivatal mezőgazdasági hatóságához, amely három napon belül ellenőrizheti a helyszínt.  Tóth Tímea

A rendelet Font Sándor szerint várhatóan augusztus elején megjelenik, és a 2011. augusztusától 2012. augusztusáig tartó új borpiaci évben már hatályos lesz.

 

 
 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés