Get Adobe Flash player
Bor és barátság Nyomtatás E-mail
2011. június 27. hétfő, 13:38

 

Ismét megnyitotta kapuját május 28-án a hajósi Huszár Borház Gasztroudvara, a Szent Orbán-napi Borünnephez csatlakozva. 

Huszár István, az ismert keceli borász már második alkalommal hívta életre kulináris programját, mely kiváló színteret teremt arra, hogy vendégei bepillantást nyerhessenek a hajósi borvidék borkultúrájába, mindemellett összemérhessék főzőtudományukat is.

A rendezvény fővédnöke dr. Kerényi János, országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. 

A gasztronómiai programot dr. Kerényi János nyitotta meg. Mint mondta, örömmel üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely előreviszi a térség gazdasági és turisztikai életét. Hangsúlyozta, hogy a megyei vezetés is mindent megtesz a térség fejlődéséért. Ennek érdekében épült újjá és szépült meg nemrégiben a Hajósi Érseki Kastély és a Veránka-szigeti gyönyörű üdülőparadicsom is.

- Példaértékű Huszár István kezdeményezése, amely méltó teret biztosít a térség jobb megismeréséhez. Hiszen nem csak az ország különböző részeiről, de külföldről – Szerbiából és Romániából - is érkeztek vendégek, akik remélhetőleg jó hírét viszik nemcsak a rendezvénynek, hanem a hazai bor- és gasztroturizmusból nagy szerepet vállaló Hajósnak is. Remélem, hogy évről-évre egyre többen utaznak majd a térségbe, hogy megismerkedjenek a táj szépségeivel, értékeivel, valamint remek boraival - hangsúlyozta köszöntőjében dr. Kerényi János.

Kádár Imre, a 2004-ben alakult Prémium Hungarikum Egyesület elnöke kiemelte, hogy a Huszár Borház gasztroudvara is része annak a törekvésnek, hogy hazánk és a Kárpát-medence tradicionális élelmiszereinek termelőit elismerjék.

- Huszár István házigazda a bor, a gasztronómia és a barátság hármas egységét hirdeti. Mint mondja, a jövőben is életben fogja tartani a rendezvényt, arra törekszik, hogy Orbán napkor minden esztendőben megteljen a borház udvara vendégekkel. A közel harminc éve gazdálkodó szőlész-borászhoz a kékszőlők termesztése és a vörös borok készítése áll a legközelebb. Saját borai közül legjobbnak a Vitézek Borát – amely Kékfrankos, Merlot, valamint Cabernet fajták házasításából készült – tartja, hiszen, mint mondja: a különböző fajták remekül kiegészítik egymást.

A rendezvény társadalmi védnöke Haszilló Ferenc, Kecel polgármestere, valamint Kádár Imre, a Prémium Hungarikum Egyesület elnöke volt. A főzőverseny szakmai hátterét Gribek Lajos, a Gasztronómiai Lovagkereszt Arany fokozatával kitüntetett gasztronómusa biztosította.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés