Kiskőrösi önkormányzat hírei röviden Nyomtatás
2011. április 05. kedd, 13:35
Gazdasági program
Elfogadta a képviselő-testület Kiskőrös Város Önkormányzatának 2011-2014. évekre szóló gazdasági programját, amely a városfejlesztés és a közszolgáltatások szervezésének fő irányát, továbbá az önkormányzat ezzel kapcsolatos célkitűzéseit tartalmazza.

A koncepció meghatározza a megavalósításra váró fő célkitűzéseket, irányelveket és feladatokat. Ezek között kiemelt szerep jut a stabil önkormányzati gazdálkodáshoz szükséges feltételek fenntartásának, és megfelelő alapok biztosításának a ciklus második időszaka kiegyensúlyozott, nagyobb fejlesztéseket lehetővé tevő gazdálkodásához.


Pályázat
Vissza nem térítendő támogatásra nyújt be pályázatot az önkormányzat a városi sportpálya fejlesztésére. Kedvező elbírálás esetén a 20 millió forint támogatás mellett 5 millió forint saját erő felhasználásával nyilvános wc építésére és két öltözőépület vizesblokkjának komplex felújítására kerülne sor.


Laktanya
A napirendi pontok megvitatását követően Domonyi László polgármester beszámolt arról, hogy ingyenes tulajdonba kérheti az önkormányzat a minisztérium kezelésében lévő laktanyát, azonban a tűzszerészeti, vegyi és egyéb környezeti mentesítés költségeit az önkormányzatnak kell viselnie. Az már bizonyos, hogy a több mint 10 hektár erdőt nem kívánja átvenni vagyonkezelésbe az önkormányzat. A polgármester leszögezte: már a felmérés is komoly pénzbe fog kerülni, a mentesítés költségei pedig legrosszabb esetben akár a százmilliós nagyságrendet is elérhetik.


Kínai delegáció Kiskőrösön
Látogatást tett Kiskőrösön Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete. Ahogy Domonyi László polgármester fogalmazott, ez az alkalom is felhívta a figyelmet arra, hogy Kiskőrös marketingjével, a Petőfi kultusz ápolásával az eddigieknél behatóbban kell foglalkozni.

A nagykövet asszony arról számolt be, hogy bár Petőfi Sándor a legnépszerűbb külföldi költő Kínában, Kiskőrösről szinte semmit sem tudnak az ázsiai országban. Gao Jian szerint ha ezen sikerülne változtatni, minden bizonnyal szívesen ellátogatnának Petőfi szülővárosába is a Budapestre nagy számban érkező kínai turisták. A nagykövet asszony további lehetőségeket is lát az együttműködésre, hiszen – mint elmondta – a magyarországi mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek iránt nagy kereslet volna Kínában. Ezzel azonban a hazai piac csak akkor tud élni, ha képes lesz nagyobb volumenben azonos minőségű terméket szállítani.
Mint ismert, Kiskőrös és Zhenjiang között egy évvel ezelőtt született testvérvárosi kapcsolat. A kínai város választása is Petőfi Sándor miatt esett éppen az alföldi városra.