Helyben termelni, helyben eladni Nyomtatás
2011. március 11. péntek, 11:06

Évindító gyűlést tartott a művelődési házban a Szentpéteri Attila vezetésével működő Kiskőrösi Gazdakör. A találkozón bemutatkozott a tagoknak a szociális bolt új üzemeltetője, Tóth Tivadar is.


Mint elhangzott: legfőbb célkitűzése elérni, hogy a környékbeli gazdák állandó beszállítói legyenek a boltnak, és így a vevők is mindig friss árukészletből, olcsón tudnának majd vásárolni. Ráadásul a jelentős benzináremelés mellett lényeges, hogy a termelők helyben tudják értékesíteni áruikat, mert ezzel a termékek ára is alacsonyabb lehetne.

A gazdaköri gyűlésen ezután Ba Andor tartott a 2011-es pályázatokról tájékoztatót. Hangsúlyozta, hogy több változás is van az előző évek megszokott gyakorlatához képest, amire érdemes odafigyelni. Március 31-ig lehet benyújtani a borászati gépek beszerzésére a pályázatokat. A későbbiekben viszont kertészeti ültetvények telepítésére, korszerűsítésére, öntözés fejlesztésre, meliorizáció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztésére, falumegújításra, falufejlesztésre, a vidéki örökség megőrzésére, falusi turizmus fejlesztésére, valamint mikrovállalkozások fejlesztésére és élelmiszeripari beruházásokra lehet majd pályázni.

A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatását térségünkben is nagy érdeklődés kísérte: ebben az évben is érdemes majd figyelni a pályázati kiírást az arra jogosultaknak. Ősszel várható a mezőgazdasági utak fejlesztésére kiírt pályázat megjelenése.

Szentpéteri Attila felhívta a figyelmet a közeli határidőkre. Többek között arra, hogy az őstermelői igazolványok megújításának határideje március 20.

A gyümölcstermelő gazdák közül többen panaszkodtak a gyűlésen, hogy kevés a jó minőségű, esztétikus csomagolóanyag, mivel - véleményük szerint - ezzel a problémával nem foglalkozik senki. Panaszolták, hogy túlzottan nem kényeztetik el a mezőgazdaságból élőket a pályázati lehetőségekkel. Valamint sokan várják a gépvásárlások támogatására kiírt pályázatok megjelenését is.