Befejeződött a könyvtár project Nyomtatás
2010. december 20. hétfő, 13:36

Befejeződött a térség könyvtárainak felújítása a Tudásdepó Expressz pályázat támogatásával.

A december 6-án a kiskőrösi könyvtárban tartották a projekt záró rendezvényét, melyen a házigazdákon kívül Izsák, Soltvadkert, valamint Kecel könyvtárosai vettek részt. Turán Istvánné könyvtárvezető köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Domonyi László polgármesternek, aki megnyitotta a rendezvényt.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy a Dél-alföldi Régió négy városa által létrehozott konzorcium hatvan millió forint támogatásban részesült. Melynek segítségével a könyvtárak európai színvonalnak megfelelően láthatják el ezentúl feladataikat és fejlettebb infrastruktúrával állnak az olvasók rendelkezésére.

A könyvtárhasználók igényeihez kell igazítani az új szolgáltatásokat, melynek bevezetésével bízunk abban, hogy még többen válnak olvasóvá, rendszeres könyvtárlátogatóvá - mondta beszédében a város első embere.