A fehér és a rozé volt a nyerő Nyomtatás
2010. december 02. csütörtök, 15:26

Márton-napi újbor kóstoló zajlott az István Borházban, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend, a Hegyközség és a helyet adó cég szervezésében.

A hagyományos rendezvényre 44 mintát - 26 fehér, 10 rozé, és 8 vörösbort - adtak le a helyi termelők, borlovagok és vállalkozók.


A szakmai bormustrát a nagy tapasztalattal rendelkező borrendi tagok végezték, az ősszel borapródokká avatott Gyurján Attila és Turán Erik bevonásával. A kóstoltatásra meghívták a környékbeli borrendek képviselőit is: Soltról, Kecelről, Soltvadkertről, valamint itt volt Bíró Mária is, az Országos Borrendek titkárasszonya.

Filus János, a szakmai bizottság elnöke a mustra végén elmondta, a kóstolók többsége szerint a fehér és rozé borok jobban szerepeltek az idei újborkóstolón, mint a vörösek. Vélhetően ez abból adódik, hangsúlyozta, hogy a vörös boroknak korai volt a kóstoltatás.


- Az illatos fajták egy-két kivétellel hozták azt az illatot, amit elvártunk tőlük - osztotta meg lapunkkal véleményét Filus János. - Ki kell emelnem a Zöld Veltelinit, az Irsai Olivért, ami nagyon szép volt, az Ezerjót, továbbá egy-két Cserszegi Fűszerest, ami említésre méltó. A rozék közül a Kékfrankos nagyon jól szerepelt, vörös borból pedig ugyancsak egy Kékfrankost talált a szakmai bizottság említésre méltónak.

Nagy hiányérzetem, hogy a Kunsági Borvidék jelenlegi fajtaállományából az új telepítésűek közül Biancából és Alettából nagyon kevés minta akadt. Továbbá nem volt Kadarka és Arany-sárfehér sem! Kövidinkából is csupán egy minta érkezett. Összességében elmondhatom, azok a borok szerepeltek a legjobban, ahol hűtött, irányított erjesztést alkalmaztak. 

A szervező borrend ezúton mond köszönetet a bortermelőknek, akik vállalták a mustrát, a helységet biztosító István Borháznak és dolgozóinak, valamint a szakmai bizottság minden tagjának a lelkes közreműködésért.