Siralmas az idei szüret Nyomtatás
2010. szeptember 15. szerda, 13:20

Siralmas a szüret! A mostani ősz sajnos sokáig emlékezetes lesz a szőlőtermesztőknek. Idén nagyon kevés szőlősgazdánál lesz a termelés nyereséges – véli Szűcs Gyula, a kiskőrösi Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet jogutódjaként a kilencvenes években megalakult Kossuth Pinceszövetkezet elnöke.

A jelenleg 87 taggal gazdálkodó szövetkezet hátterét a gazdák adják, akik a szőlőt megművelik, termesztik, majd vagy szőlőként, vagy pedig borként adják el a pincészetnek. Amely a megvásárlást követően a korszerű technológiának köszönhetően készre kezeli, azaz piacképessé teszi a bort, és értékesíti. Idén azonban nem jók a kilátások.


- A becslések úgy 50 százalékos terméseredményeket jeleznek, az eddigi tényleges eredmények ugyanakkor nem mutatnak többet 20-30 százaléknál – mondja Szűcs Gyula. – A korai fajtáknál a cukorfok, a minőség ugyan ígéretes volt. De most, ha tartósan ilyen borongós, esős marad az idő, akkor a középkorai, késő érésű fajtáknál már a minőség sem lehet igazán jó.

Sok gazda viszont úgy számol, hogy a kisebb szőlőtermés miatt magasabbak lesznek a felvásárlási árak.
- Ez valóban kompenzálja majd némileg a terméskiesést, de ehhez legalább a tavalyi mennyiség 40 százalékát kell leszüretelnie a gazdának. És még akkor sem jó a helyzet, mert az árak a tavalyihoz képest „csak” 70-80 százalékkal magasabbak. Így akinek csupán 20 százalékos a terméseredménye, bizony nem jár jól.

Lehetnek ennek hosszú távú hatásai? Várható, hogy csökkenek a szőlőterületek?
- Én úgy gondolom, hogy akik már ki akarták vágni a szőlőt, azok az előző években megtették. Amikor jók voltak ugyan a terméseredmények, a felvásárlási árak azonban gyalázatosak.

Nem a mostani termés fogja meghatározni a korábbi szőlőterületek méretét, viszont a telepítésekre valóban kihathat. Tegyük persze hozzá, hogy a mostani árak akár optimizmusra is okot adhatnak. Amennyiben állandósulnának – erre van esély, de erősen függ a multikkal folytatott januári tárgyalásoktól -, akkor még a telepítési kedv is megjöhet.

Nem lehetne közvetlen értékesítéssel kedvezőbb helyzetbe hozni a gazdákat?
- A szövetkezetnek nincsenek saját kereskedelmi egységei. Mi a multik, a nagykereskedelem és a kiskereskedelem beszállítói vagyunk. A környék magánborászataihoz hasonló feltételekkel tudunk értékesíteni. Ugyanakkor – lehet mondani - nonprofit szervezetként akarunk működni, mert a mi célunk az, hogy a termelő minél többet kapjon a szőlőért vagy a borért.

Most annyi a mozgásterünk, hogy azokat az árakat kínáljuk, mint a környező felvásárlók, viszont termelő tagjainknak felárat adunk a szőlőre. Ez 1-3 forint között van. Az elmúlt években, amikor nagy volt a kínálat, csak a tagjainktól vásároltunk. Idén viszont – mivel nagyon kevés a szőlő – kívülállóktól is átvesszük a termést.