Alkalmi munkavállalás: Olcsóbban és egyszerűbben Nyomtatás
2010. szeptember 01. szerda, 09:22

A cél a korábbi, működésképtelen szabályozás leváltása volt, ráadásul rohammunkában, hogy a mezőgazdasági idénymunkákat a gazdáknak már legalább e tekintetben egyszerűbbé tegyék.

A jelenlegi verzió kialakítása előtt Font Sándor és csapata 22 EU-s országból gyűjtötte be az alkalmi munkavállalás szabályozásának tapasztalatait. A törvényalkotók tudatosan előnyös helyzetet teremtettek azok számára, akik a mezőgazdaság területén foglalkoztatnak alkalmi munkavállalót: nekik napi 500 forint közterhet kell dolgozónként befizetni, függetlenül attól, hogy milyen munkabérben állapodnak meg.

A többi területen – így például az építőiparban, vendéglátásban – napi ezer forint az alkalmi munkavállaló után fizetendő összeg, ami még mindig kedvezőbb a főállásban foglalkoztatottak egy napra jutó 1.350 forintos közterhénél.
A bevezetett szabályozás – közteher vonatkozásában – európai viszonylatban is az egyik legkedvezőbb.

További előnye, hogy a korábbi gyakorlatnál lényegesen egyszerűbb adminisztrációval, gyakorlatilag a papír alap teljes mellőzésével teljesíthető.  A bejelentéskor eddig elvárt mintegy 60 adat helyett most csupán a munkavállaló adóazonosító és TAJ számát kell közölni az illetékes hatósággal, még a munkavégzés megkezdése előtt.

Az elektronikus rendszerű bejelentés három módon lehetséges. Számítógépes ügyfélkapun, mobiltelefonról sms-ben (december 1-től), vagy a 185-ös, ingyenes ügyfélszolgálati telefonszámon.
- Gyorsan szerettünk volna a korábbi működésképtelen törvényen változtatni. Ez azzal járt, hogy minden jó szándékunk ellenére jelentkezhetnek olyan hibák, amelyeket előre nem láthattunk.

Egynek a megváltoztatásán, aminek nem a törvény hibája, hanem az ügyvitelt végző APEH ügyfélszolgálat téves értelmezése volt az oka, máris dolgozunk. Nevezetesen az, hogy a hivatal abban az esetben, amikor például 20 bejelentett munkavállalóból ketten hiányoznak, nem a két távolmaradó, hanem a 18 munkába álló adatait várja.

Ez teljesen logikátlan, és a törvény nem így írja elő – hangsúlyozza a bizottsági elnök.