IX. Duna-Tisza Közi Agrár Expo Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2018. március 29. csütörtök, 07:42
A hétvégén rendezték Kiskőrösön az Agrár Expo-t, melyre több, mint 7000 látogató érkezett. Az esemény fő célja a közel egy évtized alatt semmit sem változott, most is a minőségi kézműves magyar élelmiszerek álltak a középpontban.
Az eseményen hazánk száz termelője 2000 termékkel képviseltette magát, akiknél olyan különlegességeket is kóstolhattak és vásárolhattak, mint a szürkemarha- és mangalica kolbász, szalámi, sonka, kecske-, juh- és tehénsajtok. De a Duna Borrégió kiváló borai, pálinkái, gyümölcslevei, szörpök, hidegen préselt olajak, bio és tönköly nassolinivalók, zöldségkrémek, bio homoktövis készítmények, gyógygomba, fűszerpaprika és még sok más különlegesség is fellelhető volt a kínálatban. Egy valami kötötte össze mindet: a termékek kizárólag magyar alapanyagból, magyar munkaerővel készültek.
 
Az ünnepélyes megnyitóra szombat délelőtt került sor, ahol a Kiskunsági Kürtegylet fanfárja után Domonyi László Kiskőrös polgármestere köszöntötte a megjelenteket, gratulálva a szervezőknek, hogy ilyen régóta tartják életben az országban egyedülálló eseményt, mely mind a látogatóknak mint a kiállítóknak ingyenes. A város első embere jó házigazda módjára mutatta be a 300 éves Kiskőrös mindazon értékét, melyet az expo ideje alatt akár a rendezvényen, akár azon kívül is érdemes megtekinteni a Petőfi szülővárosába érkezőknek.
 
 
 
A rendezvény fővédnöke, Font Sándor a megnyitón külön köszönetet mondott Nagy Tamásnak, az Agrár Expo ötletgazdájának és szervezőjének, aki az első pillanattól kezdve töretlen lelkesedéssel és odaadással dolgozik azért, hogy ez a nagyszabású rendezvény évrőlévre megvalósuljon. Az országgyűlési képviselő felelevenítve a kezdeteket utalt arra, hogy több olyan kiállító is van, aki termelőként legelőször itt az Expo-n mutatkozott be és az itt elért siker, a vásárlók pozitív visszaigazolása volt az, ami hozzásegítette ahhoz, hogy nagyobb
nyilvánosság előtt is kínálja portékáit. Hiszen az elsődleges célja a kiállításnak ez volt, minél szélesebb körben megismerjék a vásárlók azokat a helyi termelőket, akik kiváló élelmiszereket állítanak elő.
 
„Nagyon sokat dolgoztunk hat éven keresztül azért, hogy a magyar fogyasztókkal értessük meg, hogy milyen kincseket rejtenek a magyar élelmiszerek, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a termelőkkel, hogy minél rövidebb legyen az élelmiszer útja a megtermelés helyétől a fogyasztó asztaláig.” – mondta Font Sándor, aki hozzáfűzte, hogy mindez a törekvés nyitott fülekre és szívekre talált. A magyar vásárlók fogékonyak erre és egyre több helyen figyelnek arra, hogy magyar terméket vásároljanak, a multik polcain pedig
egyre több helyen lelhető fel minőségi magyar termék.
 
 
 
Az eseményen jelen volt dr. Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter, aki külön köszönetet mondott képviselőtársának Font Sándornak azért, aki többször agitálta arra, hogy személyesen is részt vegyen a kiskőrösi expo-n. Elmondta, hogy bár hallomásból ismeri a rendezvényt, azon személyesen jelen lenni, maga a csoda még akkor is, ha ezért közel 800 kilométert kellett utaznia.
 
„Megérte ide eljönnöm, mert ennyi lelkes kiállítót, ennyi lelkes vásárlót ritkán lát az ember” – mondta, külön megköszönve, hogy a helyi szlovákok népviseletben jöttek el a rendezvényre.
A miniszter beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság mára komoly mértékben járul hozzá a nemzeti össztermékhez. Ehhez a sikerhez azonban elengedhetetlenek voltak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedései, a földtörvény megalkotása és  következetes betartása, mely ahhoz kellett, hogy a magyar föld magyar kézben maradhasson. A támogatási rendszer átalakítása és a kifizetések egyszerűsítése pedig mind a gazdák érdekeit szolgálta és lehetővé tette, hogy hatékony és eredményes termelő munkát tudjanak folytatni. A siker, mint mondta közös, hiszen a gazdák munkája is kellett ehhez. Az Expo-hoz kapcsolódva kiemelte, hogy az országban 280 új termelői piacot alakítottak ki, melyre kiemelt szükség volt, hiszen az őstermelők száma hazánkban eléri a 320 ezer főt.
 
 
 
 
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei szervezetének nevében Gubán Gyula elnökhelyettes is szólt a résztvevőkhöz, aki az agrárkamaráról és az annak újonnan felállt vezetőségéről, valamint aktuális feladatokról tartott beszámolót.
 
Ahogy lenni szokott, most is volt szakmai előadás a megnyitóhoz kapcsolódóan. Idén dr. Detre Miklós a Magyar Államkincstár Horizontális Feladatok Végrehajtásáért Felelős Igazgatója az agrártámogatási rendszer aktualitásairól, a területalapú támogatások kifizetésének állásáról tartott előadást. Elmondta, hogy a támogatási előlegeket idén már március utolsó napjáig kifizetik a gazdáknak. Ilyen címen országosan 450 milliárd forint jut el a termelőkhöz. A kifizetések eddigi állása szerint 432 milliárd forint már a gazdák számláján van, de szinte biztos, hogy a pénz Húsvétig mindenkihez megérkezik.
 
A megnyitó ideje alatt nemcsak a lelátó telt meg zsúfolásig, de a portékáikat kínáló termelők asztala előtt is egyre gyűlt a tömeg. A Kecskemét környékéről érkező Kökény Sándor húsárúival a kezdetek óta résztvevője az eseménynek, akinek nemcsak húsvéti sonkái, de
füstölt kolbászai is igen kelendőek voltak, csak úgy, mint a szalámik. 
 
 
 
 
„Nyolc éve vagyunk itt, az Agrár Expo-t sosem hagyjuk ki. Szeretettel fogadnak bennünket az emberek és sok törzsvásárlónk van, aki évről-évre visszatér és jó ismerősként köszönt. A nagyvárossal ellentétben itt nyitottak és kedvesek az emberek. Olyan családias hangulat vesz körbe minket, amiért érdemes itt lennünk. Biztos, hogy a jövő évet sem hagyjuk ki” – mondta el Kökény Sándor.
 
A portékákat kínáló termelők ilyenkor nemcsak termékeiket, de elért eredményeiket is szívesen bemutatják. A Szentpéteri Pincészet legutóbb a franciaországi Vinales Internationales borversenyről tért haza egyedüli magyarként aranyéremmel, melyet a 2017-es Kunsági Olaszrizling Válogatásáért kapott, Varga Szabolcs pedig büszkén állította ki azt az Ezüst Oklevelet, melyet a II. Nemzetközi Szörp- és Lekvárversenyen Dió lekvárjáért vett át Soltvadkerten két nappal ezelőtt.
 
A vásárra nemcsak a különleges és jó ízű magyar termékekért, de a hozzá kapcsolódó programokért is érdemes volt ellátogatni. Szombaton a KEVI Petőfi Sándor általános Iskola diákjainak műsora után az Irigy Hónaljmirigyeseké volt a színpad, akik felhőtlen jókedvet hoztak magukkal. Dehogy ne csak a felnőttek rekeszizma dolgozzon, a legkisebbeket Jázmin és Lala bohóc szórakoztatta. Vasárnap a kiskőrösi mazsorettesek nyitották a programok sorát, majd Juhász Marcell bűvész varázsolta el a közönséget. Délután Szulák Andrea készített
többek közt kolbász chipszet a kalocsai Rácz Józsefék kiváló kolbászából. Az énekesnő nemcsak főző tudományát, de hangját is megcsillogtatta a közönség és rajongói legnagyobb örömére.
 
A kiállításnak most is volt szabadtéri része, ahol mezőgazdasági és haszon- és személygépjármű kiállítással készültek a szervezők. Míg a szülők a személyautókat nézték, a gyerekek önfeledten másztak fel a hatalmas traktorokra, melyek nemcsak a legkisebbek, de a gazdák figyelmét is felkeltették, ugyanis olyan gazda is akadt, aki az expo idejére időzítette a traktorvásárlást.