A Paks II beruházás gazdasági fellendülést hoz a térségnek Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 28. hétfő, 13:34

A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkárnak nevezték ki dr. Becskeházi Attilát,

aki nem sokkal kinevezését követően Pakson tartott sajtótájékoztatót, ahol az általa koordinált feladatokról beszélt.

Az államtitkár kifejtette, hogy három nagy terület koordinálásáért felel a jövőben, melyek mind az úgynevezett kerítésen kívüli feladatokhoz kapcsolódnak a Paks II. beruházás esetében.

Ebből az egyik a lokalizációs területként nevesített feladatkör, melynek lényege, hogy a jövőben minél több magyar alvállalkozót vonjanak be a fejlesztésbe, hiszen az államközi megállapodás alapján 40 százalékos magyar beszállítói háttér kapcsolódására van lehetőség. Az orosz partner kötelezettsége, hogy 55 százalékban nyílt európai közbeszerzésen válasszon kivitelezőt. Erre azonban kellően fel kell készülni, hiszen a 12,5 milliárd eurós beruházáshoz való kapcsolódásra speciális tudásra és minősítésre van szükség. A szakmai felkészítések már az idén ősszel megkezdődnek a kamarák, vállalkozói érdekképviseleti szervek és egyéb szövetségek, egyetemek bevonásával.

A második nagy terület a térségfejlesztés, az infrastruktúra kiépítése, lakhatás, ellátás megszervezése, melyek közül a legsürgetőbb a közlekedésinfrastruktúra fejlesztése, melynek a beruházás kezdetéig meg kell valósulni, hiszen ennek egy része közvetlenül kapcsolódik a beruházás helyszínéhez, ahonnan nagy mennyiségű anyag fog ki és beáramlani az építkezés folyamán. A következő két évben meg kell épülni a Paksot Németkérrel, Nagydoroggal összekötő utaknak, a Paks-Madocsa-Bölcske-Dunaföldvár útnak, de ezen feladatkörbe tartozik a Paks-Kalocsa híd és a Duna túl oldalán azon utak felújítása, melyek közvetlenül a folyó mentén fekvő településeket kötik össze.

Az államtitkár e területnél hangsúlyozta, hogy kulcskérdés a lakhatás, hiszen az ideérkező több ezer munkavállalót el kell tudni majd helyezni. Új lakásokat is fognak építeni, ezek egy részét Pakson, hiszen a beruházás helyszínének távolsága sem elhanyagolható. Élelmezni kell, egészségügyi, kulturális szolgáltatást kell nyújtani az érkezőknek, meg kell oldani a nyelvi problémákat. 3500 orosz munkásra számítanak, de más nemzetekből is érkeznek majd munkavállalók. Ezeknél a fejlesztéseknél cél az is, hogy a beruházás környezetében élők életminőségét javítsa és a versenyképességét erősítse.

A harmadik terület, mely az államtitkár feladatába tartozik, az oktatás kérdésköre. Ennek kapcsán az államtitkár kifejtette, hogy több száz mérnökre, nukleáris-, villamos- és gépészmérnökre lesz szükség az üzemeltetés során.

- Ezeknek a szakembereknek lassan az iskolapadban kell ülni, mert gyakorlat nélkül nem végezhetnek majd munkát az atomerőműben – mondta el Becskeházi Attila, aki hozzáfűzte, hogy a középszintű oktatást, melynek nagy hagyománya van Pakson, helyben szeretnék felfejleszteni, hiszen a felsőfokú végzettségű mérnökök mellett több száz, közel ezres nagyságú szakemberre lesz majd szükség.

- Óriási feladatok ezek. Nem túlzok, ha azt mondom, ez az évszázad magyar beruházása. Nagyon komoly feladatok várnak a végrehajtóira, nagyon nagy lehetőséget jelent az itt élő vállalkozók számára, és reményeink illetve terveink szerint nagymértékben javul az itt élők gazdasági helyzete a beruházással kapcsolatosan – zárta mondandóját az államtitkár.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés