Összetart a Sváb Sarok Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 25. péntek, 07:31

A Sváb Sarok négy szomszédos sváb település

– Császártöltés,  Érsekhalma, Hajós, Nemesnádudvar - összefogásából született, azzal a céllal, hogy a közös gyökerekre építve szorosabbra fűzzék kapcsolataikat egymással. A polgármesterek rendszeresen, havonta, kéthavonta mindig más helyszínen találkoznak egymással, ahol megbeszélik az adott időszak eseményeit, programjait. Ezekből a találkozókból született meg az idei évre szóló eseménynaptár, amelyben a négy település programjai találhatóak különböző színekkel jelölve. Így jól nyomon követhető, hogy hol és mikor van rendezvény. Az egyeztetésnek köszönhetően, amennyiben lehetséges nem szerveznek egymás programjaira, lehetőséget teremtve arra, hogy a szomszédos települések lakói részt tudjanak venni azokon. Július 4-én, kedden délután Nemesnádudvar volt a házigazda, ahová most a polgármesterek elvitték magukkal a közvetlen munkatársaikat is. A találkozó jó hangulatú, sikeres volt, így biztosan lesz folytatása.