Nem rangsor van, hanem ütemezés Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 24. csütörtök, 13:16

Kalocsa jó pozícióból várja a TOP-os pályázatok eredményét

Augusztus 15-én, kedden a kalocsai képviselő irodában tartott sajtótájékoztatót Font Sándor országgyűlési képviselő a Kormányzat nyugdíjasokat érintő intézkedései kapcsán. Az eseményen a sajtó részéről az egy nappal azelőtti kalocsai testületi ülésen elhangzottak kapcsán is merültek fel kérdések, melyre nemcsak mint képviselő, de mint fejlesztési biztos is készséggel válaszolt Font.

A kérdés arra vonatkozott, hogy városházi képviselő-testületi ülések alkalmával többször felmerült, hogy a kalocsai TOP-os pályázatok „hátrébb vannak sorolva” a döntési mechanizmusban, és „korábbi bejelentések ellenére” bizonytalan sorsúak. Ezzel kapcsolatban Font Sándor elmondta:

- 63 milliárdnyi fejlesztési pénzt kapott a megye. Egy másfél éves egyeztetés sorozat volt arról, hogy melyik település mire akar pályázni. Azt szerettük volna, ha nem mindenki ipari parkra adná be, miközben szociális lakásra senki sem akar pályázni. Halkan jegyzem meg, hogy vannak olyan megyék ahol ez nem történt meg és most egymás torkának ugranak a települések. Mi, igaz volt, hogy vitákon keresztül, de elértük, hogy mindenki olyanra adja be a pályázatát, amire szüksége van, nem az a cél, hogy egymás elől vigyék el a települések a pályázati forrásokat. Ezzel tisztában kell lennie Bálint Józsefnek is, ugyanis ott volt az egyeztetéseken. Így azt is tudnia kell, hogy nem lehet mindent egyszerre beadni. Lehetetlenség egy időben kiírni, befogadni, elbírálni a pályázatokat, ezért három ütemben kerültek kiírásra. Mindenki tudta, hogy mely körben lesz a pályázata, mert ez előre le lett egyeztetve. De ezt nem rangsornak hívják, amiben előre vagy hátra lehet kerülni, ez ütemezés, ami a technikai lebonyolítást segíti.

Ami pedig a TOP-os pályázatokat illeti, Kalocsa tűrhető pozícióból indult, és még van esélye ennek megtartására a lakosságszám-arányban elnyerhető pénz összegét tekintve, az úgynevezett Terület- Településfejlesztési Operatív Programban. Településfejlesztési biztosként végig követtem a folyamatot. Kalocsa az első körben adta be az ipari park fejlesztésére irányuló 800 millió forintos kérelmét, melyet minden szakmai szervezet támogat. Erről várhatóan napokon belül a városvezetés is megkapja a döntést. Ezért is hallom sajnálattal, hogy egyre többet hangoztatja azt Bálint József, hogy ennek semmi eredménye nincs. Pedig a témáról egyeztettünk, ugyanis mint kiderült a megvalósítás már nem ennyire egyszerű. A polgármester arról nem tájékoztatott időben, hogy olyan területre adták be a fejlesztést célzó pályázatot, ami nem az ő tulajdonuk, hanem az államé. Engem a problémáról csak akkor értesítettek, amikor a második nekirugaszkodásra is elutasításra került az ingatlancserére vonatkozó kérelmük. Ekkor kértek, hogy segítsek, mert itt valami baj van. Ez másfél hónappal ezelőtt történt. Most már tényleg baj van. Ugyanis a területet ingatlancserével nem tudják kiváltani és ezt a döntést államigazgatási szerv mondta ki. Segítséget pedig akkor kért csak tőlem, amikor vészhelyzet állt elő – ismertette a képviselő, hozzáfűzve, hogy olyan stádiumába jutott a terület tulajdonjogának rendezése, hogy a jelenlegi állapotban már csak a Kormány dönthet arról, hogy az államigazgatási szerv véleményét felülírja.

Ennek még előtte vagyunk, ez megtörténhet, és természetesen támogatom ezt az ügyet, de megjósolni nem tudom a végkifejletet. Mivel politikai háttérbe szorítást és egyéb áthallásokat is érzek a polgármesteri megnyilvánulásokban, újra le szeretném szögezni, amit 2014-ben is mondtam. Tudomásul vettük, hogy nem a Fidesz-KDNP vezeti Kalocsát. De ez az én városhoz és a fejlesztésekhez kapcsolódó hozzáállásomon nem változtat. A város jövőbeni fejlődését azzal nem lehet sújtani, hogy én netán országgyűlési képviselőként ott teszek keresztbe, ahol csak tudok, mert ez az itt élők, a vállalkozók, a paksi beruházás, a Duna-híd, a kórház ellen irányulna. Ezt az álláspontom tartom, és teljes mellszélességgel támogatom a város törekvéseit. Legyen szó bármelyik pályázatról. Eddig akárhányszor kérte Bálint József a segítségem, mindig ott voltam. Ha bármi miatt vesztesnek érzi magát a város a TOP pályázatok esetében, azt csak magának köszönheti. A pénzek rendelkezésre állnak, de azért, hogy az óvodaprojekt esetében visszavonulót fújtak és az ipari park kapcsán az ingatlancsere befuccsolt, nem hinném, hogy a felelősséget rám kellene hárítani, mondván, hogy nem segítek. Fejlesztési biztosként 118 települést nem gardírozhatok, hogy legyetek szívesek a jogszabályokat elolvasni és betartani, ha hitel kell, időben szóljatok az államnak. Az én dolgom, hogy segítsek abban, hogy mire kössék le a pályázati forrást. Ezt megtették, majd széttárják a karjukat, hogy mégsem tudják a terveket megvalósítani. Ez kiváltképp sajnálatos dolog – zárta válaszát Font Sándor.