Get Adobe Flash player
Csak fele annyi gyereknek lesz hely Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 23. szerda, 12:04

Elment kiflire a pénz és ez nem az óvodások asztalára került

KALOCSA - Akár ez is lehetne a konklúziója a hétfőn tartott rendkívüli testületi-ülésnek, melyet a pályázati beadási határidő előtt egy nappal hívtak össze. Bár a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz benyújtandó „Óvodafejlesztés Kalocsán” című pályázathoz kapcsolódó határozat módosítása volt terítéken, mégis több érdekes és beszédes információ is napvilágot látott. Ilyen volt, hogy „a hitelfelvétel a költségvetés jelen állapotában nem javasolt”, vagy hogy a „költségvetési egyensúlyt még nem sikerült elérni”.

Újból sebtében kellett határozni a grémiumnak egy olyan kardinális ügy kapcsán, mely 150 óvodás korú kisgyermeket érint. Az óvodafejlesztésre irányuló TOP-os pályázatot nem először tárgyalják, ugyanis már a helyszín kiválasztása is több alkalommal heves vitát váltott ki a testületben. Jobb alternatíva nem lévén, az egykori Úttörőház és annak udvarára esett a választás. Azért, hogy a négyzetméterrel kapcsolatos előírásoknak megfeleljenek, az önkormányzat már egy a projekt helyszíne mellett lévő romos házat is felvásárolt. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy feleslegesen.

Az mostani előterjesztés szerint, a 2016 márciusában készült műszaki kalkulációval szemben - mely alátámasztotta, hogy a pályázati forrásként elnyerhető maximum 400 millió forintos értékhatárban az új óvoda felépíthető – a 2017-es aktualizált anyag már azt tartalmazza, hogy a 360 helyett 530 millió forintba kerül a beruházás. Ez azt jelenti, hogy 130 millió forintot az önkormányzatnak kellene előteremtenie ahhoz, hogy az eredeti tervek mentén tudja megépíteni az új óvodát. A 170 milliós plusz kiadás indoklásában az előterjesztő fő oknak a minimálbér és a garantált bérminimum valamint az építőanyagok jelentős mértékű emelkedését, és emellett a CSOK, az EU-s források és a magánberuházások miatti építőipari megrendelések felfutását és az ehhez társuló jelentős munkaerőhiányt jelölte meg.

Ezért két út maradt, vagy a műszaki tartalom csökkentésével csak 75 férőhelyes új óvoda épül, vagy megemelik a forrást, ami elsődlegesen kormányengedélyhez kötött hitel felvételével képzelhető csak el. Az előterjesztés azonban feketén-fehéren leírja, hogy a 150-200 millió forintos hitel a költségvetés jelen állapotában egyrészt nem javasolt, másrészt az engedély megszerzése is kockázatot rejt magában. Ezért dr. Bálint József arra kérte képviselőtársait, hogy csak a 75 kisgyermek befogadására alkalmas óvodára pályázzanak.

Simon Zoltán fideszes képviselő először arra volt kíváncsi, hogy a Gazdaságfejlesztési és Munkahely-teremtési Bizottság tárgyalta-e a napirendet, látták-e a 2016-os és 2017-es kalkulációt és mi az állásfoglalásuk az ügyben. Lakatos János válasza könnyen idézhető: nem tárgyalták. Ezért a fejlesztési csoport vezetőjének, Kiss Erzsébetnek adták meg a szót, aki az előterjesztésben leírtakat ismételte meg, hozzáfűzvén, hogy Kalocsán kívül más település is a költségek megemelésére kényszerült, ezért véleménye szerint elfogadhatóak a tervező számai.

Kiss Erzsébet a fejlesztési csoport vezetője

Simon Zoltán felháborodását fejezte ki azért, hogy azokat a pozitív kormányintézkedéseket, amik a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkoztak és nagyon sok ember életkörülményein javítanak, negatív színben tüntetik fel.

- Nem szabad más okokat keresni. Nézzünk szembe a tényekkel! Igenis mindig az utolsó pillanatban döntünk fontos témákban. A városvezetés intézkedéseit a kapkodás, a dolgok után való rohanás és a másban való hibakeresés jellemzi. Nem a kormányzat a hibás, hanem önök késnek el mindig mindennel. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy Kiskőrössel példálóznak. Ott is emelkedtek a költségek, bár tudomásom szerint a kőrösi hatoldalas, szakmailag megalapozott előterjesztésben indokként nem az szerepel, ami a kétoldalas kalocsai előterjesztésben. Viszont példának kitűnő, ugyanis Kiskőrösön a gyerekek mindennél fontosabbak így a megemelkedett költségek mellett vállalták az óvoda megépítését. Sőt! Már el is indították a hitelkérelmet és már májusban megkötötték a szerződést. Kiskőrös elhúz mellettünk! Ott előrelépnek, mi pedig visszalépünk. – mondta Simon képviselő.

Bálint József erre reagálva elmondta, hogy számára felettébb érdekes módon a kormányzat több ütemre bontotta a TOP-os pályázatok kiírását és Kalocsa Kiskőrössel ellentétben a harmadik körbe került, de ennek okát nem szeretné firtatni. Mint ahogy annak az okát sem keresi, hogy bár az országgyűlési képviselő azt mondta, hogy egy pályázatot megnyert Kalocsa, erről írásos értesítőt még nem kapott.

A témához több képviselő is hozzá szólt, kritikaként említve az utolsó pillanatban történő döntéskényszert, az elhamarkodott ingatlanvásárlást, a nem körültekintő előkészítést és a felelősség másra történő hárítását.

Simon Zoltán volt az egyetlen képviselő, aki a témában módosító javaslattal élt. Azt kérte, hogy az eredeti 150 fős óvoda építését támogassa a testület, a fennmaradó különbözetet pedig a KalocsaKOM eladási árából fedezze az önkormányzat.

- A KalocsaKOM eladásakor polgármester úr, ön azzal állította maga mögé a testületi többséget, hogy kijelentette, az eladásból befolyt pénzt fejlesztésre költjük és nem kiflire. Ha nem kiflire ment el a pénz, akkor használjuk fel. Nem lehet fontosabb cél a gyerekeink jövőjénél. Ha ennek bármi akadálya lenne, akkor javaslom, hogy hitelből fedezzük a többletet. Ha pénzügyileg annyira rendben van a város, mint ahogy azt állítja, akkor az engedély megszerzésének nem lehet akadálya – ismertette javaslatát Simon.

- A költségvetésbe beépült a KalocsaKOM pénze, el is tudunk számolni vele hogy hova ment el. Ebből 270 milliót a cégek feltőkésítésére költöttünk, ami nem volt betervezve – mondta a polgármester. Igazán kimerítő válasszal azonban Molnár Gábor szolgált:

- 2015-ös költségvetésbe épültek be a KalocsaKOM bevételi előirányzatai. Ennek nagy része költségvetési maradványként jelentkezett, ezt vittük tovább a 2016-os és 2017-es évben is. Tekintettel arra, hogy a költségvetési egyensúlyt még nem sikerült elérni, ez a költségvetési maradvány fogyatkozott. Jelenleg 95 millió. Nincs külön KalocsaKOM költségvetés és nincs KalocsaKOM zárszámadás csak egy egységes költségvetési rendelet van. Amennyiben a képviselő úr módosító indítványát megszavazná a testület, akkor egyúttal arról is döntenie kellene, hogy 170 millió forint összegben a más feladatoknál tervezett kiadási előirányzatokat csökkentse – tájékoztatta a testületet a szakember.

- Újból kérdezem, hogy miért nem a fejlesztési rovaton van az a 90 millió forint, amikor a polgármester úr azt mondta, ez a pénz fejlesztésre lesz fordítva. Erre most kiderült, hogy a 460 millió forintot a város folyamatosan fölélte. Ennek ott kellene lenni a fejlesztési rovaton és akkor nem kerülnénk ilyen helyzetbe – mondta Simon Zoltán, aki továbbra is fenntartotta módosító indítványát, melyet 4 igen, 1 tartózkodás és 5 nem arányban leszavaztak a képviselők.

Végül kénytelenek voltak megszavazni a polgármester előterjesztésétt, 75 kisgyermeket szorítva ki egy új, modern óvoda falai közül.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés