Get Adobe Flash player
Ezek tényleg megőrültek! Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 21. hétfő, 12:21

Hartán kétnapos őrület volt szárazon és vízen

A Duna hartai szakasza festői szépségű, a helyiek és környékbeliek kedvenc helye, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy szélesebb körben is megismertessék természeti kincsüket. Ez az alapötlet hívta életre az Őrült Hajók Versenyét, melynek létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindamellett, hogy mára kétnapossá nőtte ki magát az esemény, a flúgos vízi futam köré egyre több koncert, kulturális és gasztronómiai elem, szárazföldi verseny és gyermek program épül. Idén Péterfy Bori & Love Band valamint Supernem koncertje is rengeteg embert csábított a Duna partra, de azért az esemény fő attrakciója most is a szombati verseny volt, mely során kreatív lélekvesztőkkel merészkedtek a folyó vízére a versenyző csapatok.

A szervező Hartáért Egyesület elégedett lehetett a felhozatallal, ugyanis 13 csapat vágott neki az elődöntőnek, melyet sokan kísértek figyelemmel a partról is. Volt, akik evezőlapáttal szelték a távot, mások vízi bicikliként tekerték az úszóalkalmatosságot, és persze olyan is akadt, aki a tangavitorlától várta, hogy a rózsaszínre festett Trabant kaszni suhanjon a habokon. (Margit! Hát nooooormális?)

A lényeg minden esetben egy volt, átérni a célvonalon a hajóval, az alatt, mellett vagy fölött, az már lényegtelen. A döntőbe hat hajónak nevezett uszomány került, amelyek közül a Policáj nevű végzett az élen.

A sikereken felbuzdulva borítékolható, hogy jövőre is megrendezik az eseményt, melyre már csak a kiváló hartai sültkolbász miatt is megéri majd kilátogatni. Egy biztos, itt szem nem maradt szárazon!

 

A tanga bugyikból készült vitorla látványos, bár nem épp a legcélszerűbb… 

Fotó: Csősz Gábor

 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés