Várossá avatásának 20 éves jubileumát ünnepelte Solt Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 09. szerda, 08:34

Hatalmas táncos-zenés felvonulással érte el csúcspontját július 1-jén,

szombaton a Solt városi rangjának 20 éves évfordulója alkalmával rendezett ünnepségsorozat. A kalocsai járás északi szélén, évszázadok óta fontos útvonalak kereszteződésében lévő, egykor még a vármegye nevében is megjelenő Solt nagyszabású kiállításokkal, sporteseményekkel, kulturális programokkal emlékezett a neves évfordulóra, az ünnepségeken a testvérvárosok delegációi is részt vettek.

A város a jubileumi évforduló alkalmából emlékplaketteket és díszokleveleket készíttetett, amelyekből az elsők között a város volt polgármesterei, Németh József, Gaál József, valamint  Miskolczi József helyi vállalkozó, majd a testvérvárosok, a németországi Habichswald, a finnországi Kerava, az erdélyi Holtmaros és Csíkdánfalva polgármesterei vehettek át egyet-egyet Kalmár Pál Solt hivatalban lévő polgármesterétől.

Az ünnepség szónokai között ott volt Font Sándor országgyűlési képviselő, aki egyebek mellett arra emlékeztetett: az eltelt 20 év, a városi rang olyan lendületet adott Solt fejlődésének, térségben betöltött szerepe erősödésének, amire méltán büszkék lehetnek az itt élő emberek. Solt immár vitathatatlanul a kalocsai járás északi részének meghatározó gazdasági, közigazgatási és kulturális centruma.

A jubileumi évforduló alkalom volt arra is, hogy Solt múltját és jelenét, színes kulturális és közösségi életét reprezentálja a nagyvilág előtt. Az eseményhez kapcsolódó kiállítások között feltétlen említést érdemel annak a Madaras Lászlónak a fotókiállítása, aki a 20 évvel ezelőtti városalapítási ünnepség eseményeit, az akkori város jellegzetességeit fényképeken örökítette meg.

A települési értéktár, benne Révbér pusztának, az autentikus csikós ruhának, nyeregnek, ostornak, a borlovagok öltözetének, a Tételhegyi ásatások tárgyi emlékeinek bemutatásával elsősorban a vendégeket vonzotta. Közülük sokan elcsodálkoztak azon, hogy az először 1384-ben várossá nyilvánított, Árpád kori település mennyire egy idős a magyar történelemmel. Solt területét a honfoglalás idején Árpád fejedelem foglalta el, majd halála után fiának, a fejedelmi méltóságot is betöltő Soltnak, a település névadójának volt a szálláshelye.

A soltiak lokálpatriotizmusát a szombaton az Aranykulcs étteremtől a Vécsey kastélyhoz induló felvonulás bizonyította a legjobban. A solti fúvós zenekar és  mazsorettek vezette tömegben a helyi néptáncosok, borlovagok, íjászok, a legkülönbözőbb sport- és kulturális egyesületek, hagyományőrzők éppúgy ott voltak, mint a testvérvárosi delegációk vezetői és csoportjai. A sor eleje már a több mint 2 kilométerre lévő Vécsey kastélynál, a központi ünnepség helyszínén járt, amikor a városukra büszke soltiak még mindig beálltak a sorba, hogy ezzel is hangsúlyozzák összetartozásukat.

A vendégségbe érkezett testvérvárosok képviselőivel beszélgetve kiderült: örömmel tölti el őket, hogy Solton a fiatalok is fontosnak érzik, hogy részesei legyenek a város közösségi életének. Vissza-vissza járva azt tapasztalják, hogy Solt fejlődése olyan pályára állt, ami erősíti  lakosság megtartó erejét és a városi rangot.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés