„Az elégedettség kulcsa: értékeljük az elég jót” Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 03. csütörtök, 08:39

Ismét Kiskőrösön fröccsözött Pálferi

Elégedetten az élettel. Ez volt a címe legutóbb Pál Feri Atya előadásának, amit a kiskőrösi Fröccsben tartott. Bár a mentálhigiénés szakember nem először járt a városban, mégis teltház fogadta.

A papi hivatás mellett Pál Feri atya, mint mentálhigiénés szakember rendszeresen tart előadásokat. Főként olyan problémákra mutat rá, melyek a társadalmunk egészét mélyen érintik. Legutóbb az elégedettségről és boldogságról beszélt.

A társadalmat és az egyént érintő problémák szakirodalmának tárháza végtelen, hiszen neves mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok dolgozták fel az emberi működés lelki dimenzióit. Ezek a művek azonban „száraz” tényeket, tanulmányokat, esetlegesen egy-egy kísérlet leírását, tanulságait tartalmazzák. Valljuk be, vajmi kevés ember ül Sigmund Freud vagy Virginia Satir vaskos köteteivel a kezében a strandon. Kivéve persze, ha pszichológiai szigorlatra készül. Éppen ezért szükséges, hogy legyenek olyanok napjainkban, mint Pálferi, akik a tudományos alapokat élettel töltik meg. Így széles tömegekhez jutnak el azon információk, melyek lelki életminőségünk javításában kapaszkodókat nyújthatnak. Persze csak azoknak, akik nyitottak és fogékony lelkületűek.

Pál Feri most hozott témája sem volt könnyed, de mint ahogy az előadótól megszoktuk, humorával, közvetlenségével, a papi hivatás szülte életszagú példáival fűszerezve, Brünhildák, Dezsők és Bélák szájába adva a történeteket rögtön érthető, világos beszéddé vált mindaz, amit a híres pszichológusok papírra vetettek. Itt a hallgatóság érezhette, hogy ez neki szól, róla szól, ő is lehetne. A velem is megtörtént érzés pedig segít abban, hogy valóban meghalljuk azokat a mondatokat, melyek a pódiumról cikáznak felénk. Ezek valóságos tükröt tartanak elénk, megmutatva emberi gyarlóságunk minden egyes részletét.

 

Jobb a jónak elrontója

 

Mert bár nap, mint nap hozunk szabad akaratunkból jó döntéseket, melyek az elvárásainknak megfelelően alakulnak, eredményesek lesznek, mégis 100 emberből e folyamat végén csak 30 ember elégedett.

Hogy ez miért lehet így? Mert 100 emberből 70 nem a nyereségénél időzik, hanem a veszteségeinél – mondta Pál Feri. Ha megházasodunk, és azon gondolkozunk, hogy de hát ott volt a Gizike, meg a Piroska és Marika, én pedig Brünhildát vettem el és így lemaradtam a többiről, akkor könnyen belecsúszunk a „hufnágelpisti” szindrómába. Minél többet emlegetjük „Hufnágel Pistit” (tudják, „Mért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?” By Mézga Gézáné Paula) annál boldogtalanabbá tesszük magunkat. Ha döntöttünk valamit, álljunk ki mellette! Felesleges azon gondolkoznunk, hogy mással másként alakult volna az életünk. Az egy másik ember, más élethelyzet. Aki ezen rágódik, biztosan boldogtalan és elégedetlen lesz.

 

Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk

De elégedetlenségünket nemcsak a veszteségeinknél való felesleges időzés táplálja. Annak kiváltó oka még, hogy nagyon könnyen hozzászokunk a jóhoz. A jó élethelyzetekhez, munkakörülményekhez. Elfelejtjük, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az iránt, ami már a miénk. A boldogságot időről-időre szeretnénk érezni, ezért akár csak a szenvedélybeteg, egyre inkább emeljük az ehhez szükséges tétet. Jó telefon, cipő, autó, lakás. Függővé válunk. Egyre több pénzt akarunk és egyre több jó dolgot. Hogy miért? Mert a boldogsághoz kapcsolt élményképre vágyunk. Ha pedig elérjük, amire vágyunk, legfeljebb csak konstatáljuk, hogy mindez megfelelt az elvárásainknak. Sajnos az élet erre a megemelt igényszintre egyre nehezebben tud pozitív választ adni, így a csalódás valószínűsége is egyre nagyobb. Ezért meg kell tanulni elfogadnunk, hogy az élet nem tökéletes. Az, hogy egészségesek vagyunk éppúgy természetes állapot, mint az, hogy betegek. Mert az emberek többsége a jó dolgokat természetesnek veszi, a rosszakat viszont kikéri magának, egyéni kiszúrásként éli meg. Sokszor csapdába ejt bennünket az emberi természetünk, mely során a boldogságot hajszoljuk. Nem a sikereknek örülünk, hanem a lemondásokat vesszük számba.

 

A tökéletes hajszolása helyett értékeljük az elég jót

Viszont ott van az a 30 százalék, aki képes elégedett lenni az életével. Az elégedett ember pedig boldog. A mentálhigiénés szakember az elégedettek közös vonásáról is beszélt. A kutatók szerint az ember akkor tud jól lenni, ha a szabadon meghozott jó döntései nyomán elért eredményességben meg tud elégedni az elég jóval. Ez fontos csakúgy, mint az, hogy akkor válik valaki elégedetté, ha akár 20 – 40 év múlva is tud valaki vagy valami értékességéhez kapcsolódni. Ha az ember a párjában 30 év múltán is felfedezi az értéket. Ha tud örülni az őt körülvevő világnak, a napsütésnek, a nyíló virágnak, vagy a kéklő égboltnak.

Az elköteleződés legalább ennyire fontos. Főként a párkapcsolatokban. A szerelem mámorában könnyű azt mondani, hogy együtt leszünk örökkön örökké. De az élet egymás után hozza a nehéz időszakokat, a természetes válságokat. Brünhildánk megmarad, de a szerelem élménye már nincs. Az elkötelezett párok azonban kitartanak egymás mellett. És jól csak azok érezhetik magukat, akik nem egy élmény, hanem egy személy mellett tudnak elköteleződni.

Az elégedettség harmadik fontos összetevője pedig nem más, mint a hála. Ugyanis elégedett csak az lehet, aki képes a hálás lenni. Erre sok ember az énközpontúság miatt nem képes. Csak a „miért pont velem, miért pont most, miért pont én” mantrákat sorolja napról-napra. Rugalmasnak kell lenni, ha szükséges család-, feleség/férj, gyermekközpontúvá kell válnunk, és ezeket rugalmasan kell tudni változtatni az adott szituációhoz illeszkedően.

 

A boldog élet egy jó irányba haladó folyamat, amibe a hullámvölgy is belefér

Pál Feri a boldogság kapcsán a téveszmékre is felhívta a figyelmet. Sokan hajlamosak azt feltételezni a boldogsággal kapcsolatban, melyre már Carl Rogers is rávilágított: a legtöbb ember a mi kultúránkban téved, mert azt gondolja, a boldogság érzelmi állapot, melyre célként kell törekedni. Ezzel szemben viszont az igazság az, hogy azok a személyek boldogok, akik az életüket egy jó irányba zajló folyamatként élik meg. Ilyenkor ugyanis elhordozható lesz az élet hullámzása, a halál, a betegség, a jó és a rossz. Ezek ugyanis elkerülhetetlenek. Mégis vannak boldog és boldogtalan emberek. Aki mindig jól akarja érezni magát és a boldogságot, mint érzést hajszolja, az szenvedélybeteg. Nem mindegy, hogy boldognak akarom érezni magam, vagy boldog akarok lenni. Ugyanis a boldogság nem cél és állapot, hanem irány és folyamat. Ugyanígy téveszménk, hogy azt hisszük a boldogság rendkívüli és egyedi. Ahhoz, hogy boldogok legyünk nem kell boldogság terveket szövögetnünk, hogy minek hogyan kell lennie, különben pont a lényeg veszik el.

 

Tégy boldoggá egy másik embert, s te is boldog leszel

Emberként akkor leszünk jól, ha önfeledté tudunk válni. Ha háttérbe szorítjuk az énközpontúságot és a depresszió egyik alapkövét, a rágódó gondolkodást. A párok csak akkor élhetnek hosszú és boldog kapcsolatban, ha újra és újra rácsodálkoznak és figyelnek egymásra. Ha fel tudják tenni egymásnak a „Hogy vagy?” kérdést, miközben kíváncsiak a válaszra. És akik kifejezik megbecsülésüket és tiszteletüket a másik iránt. Egy kapcsolatban ugyanis akkor vagyunk jól, ha adunk és kapunk, ha törődünk egymással. Ha férfiként egy olyan nőt keresünk, aki a karrierünk egyengetéséhez a hátteret biztosítja, akkor számunkra a nő csak egy eszköz. Az önmegvalósítás eszköze. Ha nőként olyan férfit keresünk, aki számunkra a boldogság érzését kell, hogy megteremtse, szintén eszközzé válik a férfi. Mint ahogy az a szülő is eszközként tekint a gyermekére, aki azt szeretné, ha az úgy élne, ahogy ő akarja, hiszen ő az élete értelme. Ezen kapcsolatokban nem személyeknek, hanem eszközöknek látjuk a másikat. Ez óriási kísértése az emberi természetnek. Hiszen egymást kölcsönösen emberszámra venni, amikor az nem is olyan könnyű, ez a legnagyobb emberi teljesítményünk! Erre kell törekednünk ahhoz, hogy a boldogsághoz vezető utat megtaláljuk.