Szemet gyönyörködtető lett Kecel új főtere Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. augusztus 01. kedd, 13:43

Önerőből újították fel a városközponti parkot

Átadták a felújított városközponti teret Kecelen június végén. Az ünnepségen a Központi Óvoda nagycsoportosainak műsora után Haszilló Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük a munkálatok során közreműködő vállalkozókat, kollégákat.

A polgármester felsorolta az elvégzett munkálatokat: a közlekedő utak teljes burkolása és áttervezése, közvilágítás kiépítése, a növényzet 80 százalékának újraültetése, locsolórendszer kiépítése, szökőkút felújítása, köztéri bútorok kihelyezése. Mint elmondta, valamennyi keceli lakos közös érdeke, hogy lakóhelye szépüljön, így az itt élők, vendégeik és az átutazók is minden bizonnyal szívesebben szemlélik az átláthatóbb, szellősebb, világosabb teret.

A felújítást már régóta tervezték, és pályázati lehetőség híján a képviselő-testület önerőből vállalta a kivitelezés finanszírozását. A városgazdálkodási csoport dolgozói, Balláné Szűcs Adél és Radva Zoltán irányításával példásan rendben tartják a keceli közterületeket, nekik köszönhető, hogy minden évszakban színes, rendezett és virágos a város. A térfelújítás részeként talaj-előkészítési munkákat, ágyás kijelölést, ágyásszegély lerakást végeztek, majd 650 db évelő díszcserjét, 12 díszfát, 2000 tő egynyári virágot ültettek el, és 1450 m2-t füvesítettek be.

Haszilló Ferenc polgármester örömmel adta át a város lakosságának a megújult főteret.

A polgármester beszéde után a teret főtisztelendő Burányi Roland plébános szentelte fel, majd szalagvágásra került sor. A szalagon az első vágásokat Haszilló Ferenc polgármester és Herczeg Imre önkormányzati képviselő ejtette, azt követően az eseményt jelenlétével megtisztelő Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Farkas Gergely országgyűlési képviselő is csatlakozott hozzájuk. Az átadás után a polgármester a Városi Múzeumba invitálta a résztvevőket, a „18 évesek köszöntése” elnevezésű rendezvényre, valamint a Múzeumok éjszakája tartalmas programjaira.