Régi-új vezéregyéniségek Paks II. élén Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. július 06. csütörtök, 13:42

Június 30-án Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy július 1-től új vezetőség áll az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. élén.

Süli János miniszter Pakson munkavállalói fórum keretében személyesen tájékoztatta a projekttársaság dolgozóit a személyi változásokról, majd a megújult vezérkarral együtt a nyilvánosságnak is beszámolt a döntésről, illetve annak hátteréről.

 - Paks II. életében a brüsszeli engedéllyel lezártnak tekintjük az előkészítő fázist és kezdetét veszi a megvalósítás szakasza. Ehhez más típusú szakértelemre van szükség. A régi vezetés a nehéz körülmények ellenére kiválóan állt helyt munkája során, melyért elismerés és köszönet illeti őket, de a megvalósítás fázisában egy új, dinamikusabb, erőműves tapasztalatokkal rendelkező gárdára van szükség – mondta el Süli János, aki mindamellett, hogy megköszönte dr. Bán Tamás korábbi vezérigazgató munkáját, bejelentette, hogy a hatékony szakmai munkavégzés érdekében különválasztották az elnöki és a vezérigazgatói feladatköröket. A projekttársaság vezérigazgatója Lenkei István, míg az Igazgatóság elnöke dr. Mészáros György lett.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Lenkei István kiváló gyakorlati szakember, emellett széleskörű szakmai és társadalmi kapcsolatrendszerre tett szert az iparág atomenergiával foglalkozó legfontosabb vállalkozásait tömörítő Magyar Atomfórum Egyesület vezetőjeként. A szervezet a legjelentősebb európai atomenergetikai szövetség, a FORATOM tagjaként működik. Dr. Mészáros György pedig, aki korábban a Paksi Atomerőmű igazgatóságának elnöke volt, szintén tapasztalt, felelősen gondolkodó vezető. Süli János elmondta, hogy a korábbiakhoz képest az igazgatóság létszáma is emelkedett, és jelenleg hat főből áll. Az újonnan kinevezett elnök és vezérigazgatón túl Mittler István, dr. Vidoven Árpád, Kovács Pál és Guba János is a grémium tagja.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés