Várja a jelentkezőket a Nemzeti Pedagógus Kar Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. július 04. kedd, 13:48

Milyen volt a fogadtatása a konferenciának?

– kérdeztük a rendezvénynek otthont adó „Dózsa” igazgatóját, Fekete Antalt.

Óriási volt az érdeklődés. Csak regisztrációt követően lehetett részt venni az eseményen, a létszám másfél hét alatt telítődött. Ennek egyrészt az az oka, hogy ilyen témájú és szintű konferenciára most először került sor a megyében, másrészt pedig az, hogy a pedagógus társadalmat foglalkoztatják az aktuális szakmai kérdések. Ezért bízom abban, hogy a rendezvény után a megyéből több kolléga is úgy dönt, hogy él a Nemzeti Pedagógus Kar által kínált lehetőséggel és belép annak valamelyik szakmai tagozatunkba.

- Mit kell tudni a Nemzeti Pedagógus Karról?

A 2014-ben indult Nemzeti Pedagógus Kar az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben pedagógus-munkakörben közalkalmazottként foglalkoztatottak önkormányzattal rendelkező köztestülete. Létrejötte és működése is törvényileg meghatározott. A testületben végzett szakmai munka során különböző tagozatokba lehet belépni. Mindenki munkahelyétől és végzettségétől függően kérheti a felvételt. Jómagam is tagja vagyok a Nemzeti Pedagógus Karnak, az idegen nyelvi tagozatnak vagyok az elnöke.

- Milyen feladatokat lát el a testület?

A Kar kiváló teret biztosít az alulról jövő kezdeményezések számára. Nemcsak a problémákra lehet hatékonyan rávilágítani, de ha újításra vonatkozó olyan ötlet vagy gyakorlat merül fel, amit szeretnénk, hogy törvényi keretek közt is megjelenjen, akkor a szervezeten keresztül azt hatékonyan lehet érvényesíteni. Évek óta ott vagyunk a köznevelési kerekasztalnál és különböző stratégiai folyamatoknál. A cél az lenne, hogy minden egyes köznevelési intézményben legyen legalább egy valaki, aki képviselteti magát valamelyik tagozatban.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés