Hetedik éve indul el a magyarok kenyere program a rászoruló gyermekek megsegítéséért Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. július 03. hétfő, 12:46

Idén hetedik évébe lépett a Magyarok Kenyere program.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek.

Az idén hetedik éve elinduló Magyarok Kenyere program támogatottsága évről évre növekszik: a kezdeti 2011-es 10 tonna után 2015-ben már 440, 2016-ban pedig már 515 tonna adománybúza gyűlt össze. Tavaly több mint 3000 magyar gazda felajánlásával alakult ki ez a mennyiség 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból, 81 gyűjtőpont üzemeltetésével. A közreműködő 26 malom a program részeseként ingyen vállalta az őrlést, amely után mintegy 310 tonna liszt kiosztására kerülhetett sor a közel 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó 147 szervezetnek. A becslések szerint ez a mennyiség nagyjából 385 tonna kenyér sütéséhez volt elegendő.

„A 2011-ben indult Magyarok Kenyere program mára behálózta az egész Kárpát-medencét, Kárpátalján is teljes körű ismertség övezi, mindenki tudja, hogy mit kell tennie a közös eredményekért. A nemzetegyesítő kezdeményezés sikeréről jó beszélni és jó hallani, ezekre pedig pécsiként igazán büszkék lehetünk, hiszen városunk tekinthető a program központjának” - mondta Páva Zsolt, Pécs város polgármestere a programindító sajtótájékoztatón. A város vezetője hozzátette: a hagyományoknak megfelelően idén is Pécsett rendezik meg a programsorozat kiemelt eseményét, a Központi Kenyérünnepet, ahol ünnepélyes keretek között áldják és szegik meg a Kárpát-medence különböző pontjairól összegyűjtött búzából készült, a magyarság összetartozását szimbolizáló kenyeret.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. Eleinte stratégiai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt a programban a köztestület. A NAK tagja gyakorlatilag mindenki, akinek munkája, felajánlása nélkülözhetetlen a nemes célok eléréséhez: a búzát termesztő gazdálkodók, a gabonát megőrlő malmok, a lisztből kenyeret sütő pékségek, így a Kamara hatékonyan tudja segíteni a program sikeres megvalósítását az idei évben is – mondta a NAK elnöke. Győrffy Balázs hozzátette: a Kamara minden megyében kijelöli azokat a gyűjtőpontokat, ahová az adományozók beszállíthatják a felajánlásokat, emellett segíti a teljes programsorozat megszervezését. A program kedvezményezettjei idén is a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint a Pécsi Jótékony Nőegylet lesznek. Mellettük a Kamara megyei szervezetei által kiválasztott segélyszervezeteknek is jut az adományokból, tavaly közel 150 ilyen szervezet részesült a felajánlásokból – mondta Győrffy Balázs. „Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül a Magyarok Kenyere program ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés. Köszönöm mindenkinek és kívánom, hogy idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó érezhesse át a jótékonykodás felemelő érzését” – tette hozzá.

Az eseményen elhangzott: természetesen nagyszerű eredmény minden évben túlszárnyalni az előző évi összegyűjtött mennyiséget, de mostanra nem ez lett a kifejezett célkitűzés. A szervezők legfőbb célja idén is az, hogy az adományozók száma növekedjen tovább.

Korinek László, a Magyarok Kenyere kezdeményezés elindítója beszámolt a program újdonságairól. Idén a Magyarok Kenyere program kiemelt figyelmet fordít a horvátországi magyarságra, így a Magyarok Kenyere egyik összetevője, a vendégkovász Horvátországból érkezik. A Székely Magyarok Kenyere program is elindul, valamint létrehoznak egy testvér-települési programot, amelynek keretében a testvérvárosok búzát cserélhetnek. A Magyarok Kenyere program hungarikummá nyilvánítása is folyamatban van, ennek keretében a kezdeményezés várhatóan rövidesen bekerül a Magyar Értéktárba, így kulturális örökség jön létre – tette hozzá.