Kalocsa végleg elveszítette a partnerközségek ellen indított pert Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. június 29. csütörtök, 13:21

Nem volt elég a kalocsai önkormányzatnak, hogy a Kecskeméti Törvényszék idén január 17-én kihirdetetett ítéletével kimondta:

mint  felperes  elveszítette  azt a  pert, amelyben  Uszód, Dunaszentbenedek, Géderlak községek önkormányzatától a szennyvíz-beruházással összefüggésben bruttó 44 millió 450 ezer forintot követelt, továbbá  635 ezer forint  ügyvédi költség megfizetésére kötelezte a várost, utóbbi fellebbezett a verdikt ellen.  Amint az a május 25-én, a Szegedi Törvényszéken, mint másodfokú bíróságon kiderült, Kalocsa a fellebbezésével már akkor jelentkezett egy újabb, ezúttal még nagyobb, egész pontosan 2 millió 286 ezer forintot érő pofonra.  Az ítélet jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

„Nem kell, nem szabadott volna fellebbezni!” – mondták már akkor a polgári joggal professzionálisan foglalkozók, miután kezükbe vették a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú, minden részletre kiterjedően alapos, gondosan letárgyalt, majd ugyanígy megindokolt, logikusan felépített, „napnál világosabb” első fokú ítéletét. Ráadásul az ítélet azon bírósági döntések egyike, amely találkozott a hétköznapi emberek jogérzékével.

Ám a józan észnél erősebb volt az a köddé vált remény, hogy az anyagiakban, sikeres pályázatokban köztudottan szűkölködő Kalocsának jól jönne az immár bizonyosan jogalap nélkül követelt  44,5 millió forint. 

Megemeltk az ügyvédi költséget

A kalocsai önkormányzat baját tetézi, hogy a három község eleinte még megegyezésben bízó polgármestere úgy döntött: ha a város fellebbezett, másodfokon az ügyvédi költség magasabb összegben történő megállapítását kérik.

Az Szegedi Ítélőszék annak rendje és módja szerint elmeszelte a várost, és mint pervesztest közel 2,9 millió forint ügyvédi költség megfizetésére kötelezte.  Ezt a pénzben mérhető veszteséget csak tetézi az erkölcsi kár. Ezek után ki tudja, hogyan alakul Kalocsa és a három község közötti kapcsolat, amit már eddig is beárnyékolt az évek óta húzódó, önkormányzatok között fehérholló gyakoriságú pereskedés.

A jogvita alapját az adta, hogy kalocsai önkormányzat az utólag bíróságon követelt pénzt 2003-ban azért kérte, hogy eladja a kalocsai szennyvíztisztító szabad kapacitását a három községnek, ugyanis a települések akkoriban nyújtották be a később eredménytelennek nyilvánított szennyvízhálózat-fejlesztési pályázatukat. 

Ennek lett volna a végpontja, befogadó helye a valószínűleg a befolyt pénzen is fejleszteni, korszerűsíteni kívánt kalocsai szennyvíztelep. Ezt a szerződést annak rendje és módja szerint megkötötték, aláírás és pecsét is került a papírokra, ám mivel a pályázatot nem fogadták be, az az eredeti elképzelés szerinti formájában soha nem valósult meg.  Következésképp a három községnek nem volt miért fizetni.

A szerződés másra vonatkozott

Uszód, Dunaszentbenedek, Géderlak és a város által öt évvel később, 2008-ban benyújtott pályázat már sikeres volt, de ebben már Kalocsa, mint a konzorcium tagja vett részt. Kalocsa azért lehetett részese ennek a pályázatnak, mert a városban is történt egy kisebb hálózatbővítés a még le nem fedett területeken.

 A három település azóta átadott szennyvíz-hálózatán érkező szennyvizet a kalocsai szennyvíztisztító  telep fogadja be, de mint  sikeresen érveltek: a szennyvíztisztító telep technológia fejlesztése más okból is indokolt volt, ugyanis a tisztítás utáni kibocsátási paraméterek esetenként már 2002-től  nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. Az eredetileg kötött, Török Gusztáv Andor, Bedi Gyula, Sill László és Füri Bálint polgármesterek által kötött, nettó 35 milliós szerződés másra vonatkozott, és egyébként is öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újabb, megváltozott feltételekhez igazított pályázat eredményes legyen.

A Szegedi Ítélőtáblán kihirdetett, jogerős ítélet után nem maradt más hátra a városnak, minthogy a partnerközségeknek megállapított közel 2,9 millió forint ügyvédi költséget kifizeti. 

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés