Get Adobe Flash player
10 éves a Pentele híd Nyomtatás E-mail
Írta: sajtoteam   
2017. június 14. szerda, 14:35

Nemcsak a Duna két partját köti össze

Hídünnepet tartottak a Dunavecsén május 17-én, ahol előadásokkal és szakmai konferenciával emlékeztek meg a Pentele híd egy évtizedéről. Dunavecse és Kisapostag önkormányzata, valamint a „HÍD” Dunaújváros és Környéke Egyesület hívó szavára teljesen megtelt a Vikár Béla Művelődési Ház előadóterme.

A hármas szervezésben meghirdetett eseményt, három országgyűlési képviselő jelenlétében nyitották, amely már csak ezért is egyedülállónak számít. Erre Font Sándor hívta fel a figyelmet, aki mellett megjelent Varga Gábor és dr. Galambos Dénes is a konferencián. Mint mondta, utoljára így hárman akkor találkoztak, mikor a híd fizetőssé tétele kapcsán közösen tettek meg mindent annak érdekében, hogy a hídra történő fel- és lehajtás ingyenes maradjon. Font Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében a híd megépítését megelőző egyedülálló összefogásról is beszélt, hangsúlyozván, hogy a megvalósulás után komoly lehetőségek nyíltak meg az érintett települések előtt. Ígéretet tett arra, hogy a jövőben továbbra is azon fog dolgozni, hogy a hídhoz kapcsolódó újabb infrastrukturális beruházások is megvalósuljanak. Ezen fejlődéshez járulhatnak hozzá azok a TOP-os pályázatok, melyek a kereskedelemnek és az itt letelepülő vállalkozásoknak adhatnak majd újabb lendületet.

Font Sándor elmondta, ígéretet kaptak arra, hogy hamarosan tervezési szakaszba léphet az M8-as sztráda Lepsény és Dunaújvárosi közötti szakasza.

 

Font Sándor után a Duna túlpartjáról érkezett Varga Gábor képviselő köszöntötte a megjelenteket, megerősítve a pályázatok kapcsán képviselőtársa szavait. Elmondta, hogy egy híd nemcsak a két part településeit, de az ott élő embereket, a térséget is összeköti. Beszélt arról is, hogy az illetékes államtitkárságtól ígéretet kaptak arra, hogy hamarosan tervezési szakaszba léphet az M8-as sztráda Lepsény és Dunaújvárosi közötti szakasza. Ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy az országos közlekedés szempontjából még nagyobb hangsúlyt kapjon a Pentele híd, melynek jelentőségéről, a 10 év alatt tapasztalt a térséget érintő pozitív hatásairól Vörös Sándor polgármester beszélt, aki a híd fontosságát már annak többfajta elnevezésével is érzékeltette. Az apostagiak „Apostagi” a vecseiek „Dunavecsei” a dunaújvárosiak pedig „Dunaújvárosi” hídként emlegetik. Szakmai előadásában számadatokkal alátámasztva kitért arra, hogy milyen lakhatási, demográfiai és munkerő-piaci változások történtek Dunavecsén. Mint mondta, számos új lehetőség nyílt meg számukra a híddal, mely megnyitotta a térségek közötti kapcsolatot. Ez érzékelhető volt a munkahelyek, az iskola, a közlekedés, a jobb ellátottság és a szabadidős és kulturális programok tekintetében is. Elég itt csak az egészségügyi ellátásra gondolni, hiszen a híd megépülése előtt még a 47 kilométerre fekvő Kalocsához tartoztak, míg most a 17 kilométerre lévő dunaújvárosi kórházban van az ellátás. A polgármester elmondta, azt is tudták előre, hogy lesznek nyertesei és igaz kevesebb számban, de vesztesei is a hídnak. A dunaújvárosi multinacionális cégek kínálatával a helyiek kevésbé tudták felvenni a versenyt, mint ahogy az a várakozás sem teljesült, hogy Dunaújvárosból sokan költöznek majd Dunavecsére. Ez fordítva történt, és nagyon sok fiatal költözött át vagy jár át napi szinten dolgozni.

Thoroczkay Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a fejlesztési tervekről beszélt.

A polgármester megnyitója után Thoroczkay Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője is felszólalt, aki a fejlesztési tervekről is beszélt. Ismertette, hogy a Pentele híd az M8-M4-es autópálya tengelyben jelentene nagy szerepet, de a Székesfehérvártól Kecskemétig tartó szakasz megépülésével is jelentős hálózatfejlesztést lehetne elérni. De nemcsak a jövőről, a múltról is szó esett, ugyanis a konferencián Horváth Adrián Főmterv Zrt. képviseletében a Pentele híd tervezéséről és műszaki előkészítéséről beszélt, Fejér megye közúti infrastruktúrájában való jelentőségéről pedig Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviseletében tartott előadást. Az esemény zárásaként „Kit, mi vezérelt? Hogyan tovább?” témában több szakmai felszólaló eszmecseréjével végződött a Hídünnep.

 

 Dunavecse és Kisapostag önkormányzata, valamint a „HÍD” Dunaújváros és Környéke Egyesület hívó szavára sokan eljöttek a rendezvény re.

A Pentele híd 2005–2007 között épült fel, melynek neve Dunaújváros régi elnevezésére utal. A híd teljes hossza 1682 méter, ebből a jobb parti (Dunaújváros felőli) ártéri híd 1067 méter, a bal parti 300 méter, míg a helyére úsztatott mederhíd 308 méter hosszú. A leállósávokkal együtt 6 sávos autópálya, kerékpárút és járda található rajta. Az építmény Magyarország egyik legszebb hídja, mely közel 50 milliárd forintból épült meg.

 


A cikkekhez és galériákhoz a hozzászólás csak regisztráció után lehetséges.

 

 
Hirdetés