Csekély részvétellel tartották meg az idei közmeghallgatást Kiskőrösön Nyomtatás
Írta: sajtoteam   
2017. június 09. péntek, 09:56

 A polgármester beszámolt a város költségvetéséről,

ismertette a hosszú távú terveket, majd a hozzászólásokban szó esett a szociális bérlakásokról, a büdös vízről, letaposott fűről, a Vadvirág utca bővítéséről és az Izsáki úton lévő árok betemetéséről. A résztvevők jutalma az volt, hogy elsőként nézhették meg az újonnan épülő sportcsarnok terveit.

Április 26-án, a testületi ülés után került sor a Városháza dísztermében a szokásos évi közmeghallgatásra. A lakosság részéről elenyésző volt mind a jelenlét, mind a hozzászólások száma, mely többek közt annak tudható be, hogy még javában tartottak a választókörzetekben a lakossági fórumok. A polgároknak itt szép számmal jelentek meg, hiszen itt is lehetőségük nyílt a lakóhelyüket érintő problémákat megbeszélni a város vezetőivel.

Mint ahogy lenni szokott, Domonyi László most is a költségvetés ismertetésével kezdte, melyről elmondta, hogy stabil, biztos lábakon áll a város és a működés tekintetében a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy kellő takarékossággal megtartsák az egyensúlyt. Ismét köszönetét fejezte ki a helyi vállalkozóknak, kiknek adóforintjai jelentősen hozzájárulnak mindehhez. Ismét szó esett a jövőben megvalósuló nagyberuházásokról, az újonnan épülő óvodáról és sportcsarnokról, a piaccsarnokról, a záportározóról, a távhő központról, az ipari parkról, és azon egyéb pályázati lehetőségekről, turisztikai attrakciókról és nagyrendezvényekről melyek az itt élők számára hivatottak még élhetőbbé és a jövőben fenntarthatóbbá tenni Kiskőröst.

Domonyi László polgármester a jelenlévőknek mutatta meg elsőként az új sportcsarnok tervrajzát.

A polgármesteri helyzetjelentés után a lakosságé volt a felszólalás joga. A megjelentek közül elsőként Kunhegyesi Ferenc, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kapott szót. A felszólaló először azoknak a képviselőknek és vállalkozóknak mondott köszönetet, akik a 90-es évektől bármilyen formában kivették a részüket a város fejlődéséből.

- Sok olyan dolog megvalósult itt, ami lehet másoknak is álma volt, még ha tevékenyen ebben nem is tudtak részt venni. Ezért dicséret illeti a városvezetést. Tudom, hogy minden forintot megpályáznak, hogy a város fejlődjön – fejezte ki háláját az elnök, aki a szociális bérlakások építésének szükségességére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ez nagyban hozzájárulna a város lakosságmegtartó képességéhez, miközben egyben tartaná azokat a rászoruló családokat, akik szociális helyzetük miatt kénytelenek elszakadni gyermekeiktől. A felvetés kapcsán Domonyi László elmondta, hogy teljesen egyetért ebben, szükség lenne új bérlakásokra, de sajnos csak önerőből ezeket nem képes megépíteni az önkormányzat. Amennyiben érkezik ehhez támogatás, vagy pályázati lehetőség, akkor a városvezetés mindent megtesz azért, hogy szociális bérlakásokat építsen. Elmondta, hogy tett lépéseket az önkormányzat arra, hogy Mészáros Lőrinc utcában lévő lakásokat felújítsa, de míg az nem kerül a város tulajdonába, addig nem tudnak pályázati forrást bevonni a rekonstrukciós munkálatokhoz. A külföldön élő tulajdonosokkal már felvették a kapcsolatot, de sajnos az ügy lassan halad.

Kunhegyesi Ferenc a szociális problémák mellett ismételten felhívta a figyelmet az ivóvíz rossz minőségére, mely kapcsán újra csak türelemre tudja kérni a lakosokat a polgármester.

– Sajnos ki kell böjtölnünk, hogy az egykori szennyeződéseken élősködő, most már elpusztult mikroorganizmusok végleg kiürüljenek a rendszerből. A fővezetékeket már kitisztítottuk, idővel a mellékvezetékek és a házi rendszerek is kitisztulnak majd – ismételte a már oly sokszor elhangzottakat. A felszólaló a főtér füves területeit példaértékűnek nevezte, hangsúlyozva, hogy jó lenne, ha a lakosok nagy része a hétköznapok során is vigyázna ezen zöld területekre, nem beszélve a nagy rendezvények kitelepülőiről, akik szinte teljesen letapossák a zöld füvet.

A közmeghallgatás második és egyben utolsó felszólalója Kakuszi József vállalkozó volt, aki arra volt kíváncsi, hogy mekkora lehetőséget lát arra a városvezetés arra, hogy a Vadvirág utcát tovább bővítsék. Sajnos Domonyi László ez ügyben nem tudott jó hírrel szolgálni, ugyanis mint mondta, már az előző bővítés is Natura 2000-es területeket érintett, ami szabálytalan, ezért annak bővítése a jövőben szinte kizárt. Kakuszi József az Izsáki úton, az István Borház előtti árokra is felhívta a figyelmet, mely véleménye szerint nem nyújt valami impozáns képet a városba érkezőknek. Mint mondta, akár önerőből is áldozna arra, hogy befedjék a csatornát. Domonyi László örömmel fogadta a konstruktív hozzáállást és ígéretet tett arra, hogy a jövőben közös megoldást keresnek a felmerült problémára.

Az esemény zárásaként a polgármester a jelenlévőknek mutatta meg elsőként az új, több szintes sportcsarnok tervrajzát.